nlc.hu
Aktuális
Volt barátjának küldött egy képet a Dunáról, azóta nem látták Angélát

Volt barátjának küldött egy képet a Dunáról, azóta nem látták Angélát

Édesanyja és testvére napok óta kétségbeesve keresi a fiatal nőt, aki már többször is próbálkozott öngyilkossággal. Jelenleg szórólapokat készítenek, amelyeket a főváros minél több pontján szeretnének elhelyezni. Kovács Angéla volt barátjának küldött egy telefonos képet a Dunáról, azóta pedig senki nem hallott felőle. A képhez egy rövid, ám ijesztő szöveget csatolt: „Úszom egyet”.

A 32 éves nő testvére a Blikknek azt mondta, nagy baj lehet Angélával, mert sosem csinált olyat, hogy hosszabb időre magukra hagyta két kutyáját. Azt sem tudja elképzelni, hogy testvére a Dunába vetette magát. Inkább arra gyanakszik, hogy valaki fogva tartja, vagy tudatmódosító szereket adtak be neki.

Az Angéla által feltett fotóról Balázs László, a Pest megyei Kutató-mentő Szolgálat vezetője azonnal megmondta, hol készült, felismerte a Margitszigetnél lévő úszó kikötőt.

Ám hiába mentek oda kutyákkal, már nem lehetett a szagok alapján elindulni az eltűnt nő keresésére. Emellett a biztonsági kamerák felvételei sem segítettek a felkutatásában.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top