Budapesti munkahelyén fogták el a rendőrök két nappal ezelőtt azt a 26 éves nagykátai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint november 13-án este szénabálákat gyújtott meg Magyarszéken.
A rendőrség közlése szerint K. Dániel gyanúsítotti kihallgatásán részletes, beismerő vallomást tett, amelynek során elmondta, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor gyújtogatott.
A férfi a rendőröknek elmondta továbbá, hogy a 2017 októberében történt mindszentgodisai és gödrei bálatüzeket is ő okozta, előtte pedig Tolna megyében is követett el ilyen jellegű bűncselekményeket.
A több millió forintos kárt okozó gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.