nlc.hu
Aktuális
Elfogták a rendszeresen bálákat gyújtogató, 26 éves Dánielt

Elfogták a rendszeresen bálákat gyújtogató, 26 éves Dánielt

A rendőrök elfogták azt a 26 éves férfit, aki több száz bálát gyújtott fel Baranya megyében, és ezzel több millió forintos kárt okozott.

Budapesti munkahelyén fogták el a rendőrök két nappal ezelőtt azt a 26 éves nagykátai férfit, aki a megalapozott gyanú szerint november 13-án este szénabálákat gyújtott meg Magyarszéken.

A rendőrség közlése szerint K. Dániel gyanúsítotti kihallgatásán részletes, beismerő vallomást tett, amelynek során elmondta, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor gyújtogatott.

A férfi a rendőröknek elmondta továbbá, hogy a 2017 októberében történt mindszentgodisai és gödrei bálatüzeket is ő okozta, előtte pedig Tolna megyében is követett el ilyen jellegű bűncselekményeket.

Több bálát is felgyújtott a férfi (Fotó: Police.hu)

A több millió forintos kárt okozó gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top