A múltban egyetlen uralkodóház sem adott annyi szentet a kereszténységnek, mint az Árpádok, nem véletlenül nevezték úgy a dinasztiát: szent királyok nemzetsége. Férfiak és nők vegyesen, utóbbiak közül ma nyilvánvalóan Szent Margit hercegnő a legismertebb. Példaként viszont nagynénje állhatott előtte, IV. Béla király húga, Árpád-házi Szent Erzsébet.
Kis ugrással a XIII. század első felében járunk, amikor Erzsébet valóságos dívának számított. Na nem a mai értelemben, hanem az akkoriban már letűnőben lévő lovagi eszmény szerint: szelíd, jámbor, önzetlen, visszahúzódó teremtés volt, mentes minden világi hívságtól, és már életében látszott rajta Isten érintése. Királyi vérből származott, ráadásul a „szentek nemzetségéből”, így volt idő, amikor Európa urai tényleg a lábai előtt hevertek.
És miért épp most említjük? Mert Erzsébet ezen a napon halt meg 24 évesen, egészen pontosan 1231. november 17-én. Őt ünnepeljük ma, ami csak addig hangzik furán, amíg fel nem idézzük: a szentek halála egyben mennybéli újjászületésük napja is, valóban ünnep.
Innentől kezdve a puszta életrajzi adatok legendás elemekkel keverednek, nem kell mindent véresen komoly történelmi valóságnak tekinteni. De így is van ez jól, ettől szép és még értékesebb az egész.
Nem volt hajlandó tipegő hercegkisasszonnyá válni
De kezdjük az elején. Erzsébet II. András és Meráni Gertrúd harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, nővére és trónörökös bátyja, IV. Béla után sok jóra nem számíthatott. Diplomáciai eszköz volt édesapja és az állam kezében, élete felett a politika döntött: négyesztendősen eljegyezték a türingiai őrgróf fiával, Lajossal.
Mindössze ötéves volt, amikor elszakították családjától, 1212-ben fényes kísérettel és pazar hozományával az Eisenach városában fekvő Wartburg várába utazott. A lehető legjobb és legdivatosabb nevelésben részesült, ami leány lévén ugye leginkább az udvari etikettet takarta, és ami – mint látni fogjuk – nyom nélkül le is pergett róla. A nászt jó ideig nem hálták el, az ara érkezésekor Lajos is csak 12 éves volt.
Kedvességével, közvetlen természetével hamar levette a lábáról környezetét, de leendő anyósa nem tudta megszeretni a kislányt, majd új családjából is egyre többen néztek rá ferde szemmel. Nem csoda, a királylány egyáltalán nem a tőle elvárható módon viselkedett.
Játékait sokszor imádkozással szakította meg, nem volt hajlandó az etikett szerint tipegve járni, a lányos elfoglaltságok helyett pedig a vad lovaglást szerette mindennél jobban. Éjjel gyakran virrasztott, drága ruhái alatt vezeklőövet hordott és rendszeresen ostorozta magát.
Erzsébet a szövőszéknél (Fotó: The Print Collector/Print Collector/Getty Images)
Kenyérből rózsa
Mégis talán azzal húzta ki leginkább a gyufát, hogy a várban előforduló minden rendű és rangú gyermeket magával egyenrangúként kezelt, játszott velük, hagyta őket nyerni, a szegényebbeknek kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskedett. És már gyermekkorában ételt és alamizsnát osztott a szegényeknek annak ellenére, hogy ezt szigorúan megtiltották neki.
A mind ellenségesebb környezetben a kislány csak Lajosra számíthatott, évek során barátságuk őszinte szerelemmé érett. És persze ott volt neki Isten, aki már Erzsébet gyermekkorában is csodákkal támogatta, így bizonyította kiválasztottságát. A legszebb ezek közül az úgynevezett rózsacsoda.
Hideg, téli napon a gyerek köténye alá rejtve ételmaradékokat próbált kicsempészni a kapuban vacogó koldusoknak. De ekkor már figyelték, egyszer csak az őrgróf toppant elé, kérdőre vonta, mit művel. Erzsébet zavarában hirtelen nagy butaságot válaszolt: rózsákat viszek! Na, persze, télvíz idején?! De amikor kötényét széttárta, ott valóban gyönyörű rózsák virultak.
Megítélése ennek ellenére nem javult, sőt ha Lajos nem lép közbe, a lányt feltehetően szégyenszemre hazaküldik II. András udvarába. A férfi ezt nem élte volna túl, ahogy a lány 14 esztendős lett, 1221-ben feleségül vette: a trónörökös asszonya érinthetetlen. Párját ritkító, hogy érdekházasságból valódi és mély szerelem szövődik, ám itt ez történt. Erzsébet három gyermekkel ajándékozta meg férjét, akit csak egyetlen tény zavart: Isten után ő csak a második az asszony szívében.
Leprásból Krisztus
Ahogy megtehette, a lány még aktívabban segítette az elesetteket: ételt osztott, kórházat alapított, saját kezével ápolta a betegeket. Amikor pedig 1225-ben éhínség sújtotta a vidéket, felnyittatta a vár kamráit és gyakorlatilag saját tartalékaikat porciózta ki a népnek.
Lajos minden döntésében támogatta, ám a pletykáktól, intrikáktól nem védhette meg, egyszer még ő maga is bedőlt ezeknek. Történt ugyanis, hogy a férj távollétében egy leprás érkezett a várhoz. Erzsébet befogadta, megetette, megfürdette, és mivel máshol nem tudta elhelyezni, hát saját ágyukba fektette. Óriási volt a felháborodás, a család és az udvaroncok alig várták, hogy Lajos hazatérjen. Akkor pedig valósággal letámadták: Erzsébet idegen férfit rejteget a hitvesi ágyban!
Erzsébet 9 évesen a szolgákkal beszélget (Fotó: Ann Ronan Pictures/Print Collector/Getty Images)
Feldúltan rontott a hálóba, az asszonyt szinte félrelökve feltépte a takarót, alatta viszont szerető vagy leprás helyett maga a megfeszített Krisztus feküdt. Lajos térdre borulva adott hálát, majd Erzsébethez fordult:
Erzsébet, édes nővérem! Ilyen vendéget igazán gyakran fektess az ágyamba! Ezt nagyon meg kell köszönnöm neked!
És soha többé nem kételkedett feleségében.
Fényes élet helyett a szegénységet választotta
Boldogságuk azonban hamar véget ért. Hat éve voltak házasok, amikor Lajos keresztes háborúba indult, de még útközben megbetegedett és meghalt. Ezzel az anyagi világ Erzsébet számára megszűnt létezni: egy napon gyermekeivel együtt elhagyta a várat. A kicsiket örökbe adta – úgy mondják, jószívű emberekre bízta – vagyona egy részét elosztogatta a szegények között, másik részéből ispotályt építtetett.
A gazdag és hatalmas magyar király lánya, a türingiai uralkodó özvegye szegényebb volt a templom egerénél. Eleinte fonásból tartotta fenn magát, majd belépett a ferencesek harmadrendjébe, és egyszerű, durva szürke ruhája volt minden vagyona.
Édesapja hívta haza, volt férje családja is gondoskodni akart róla, de őt Istenen, az önsanyargatáson és jótékonykodáson kívül semmi nem érdekelte. A branbergi püspök, de maga a pápa is többször kérte: házasodjon újra. Fiatal volt, szép, és mint fent írtuk a kor nőideáljának élő megtestesítője, a kérők egymást taposták. Grófok, hercegek, sőt az akkori keresztény világ legnagyobb hatalmú uralkodója, II. Frigyes német-római császár is pályázott Erzsébet kezére. Nem, és nem.
Viszont nem kellett sokáig állnia az „ostromot”: a hosszú évekig tartó önkínzás, a böjt, virrasztás, hideg padlón töltött éjszakák megtették hatásukat, Erzsébet teste 24 évesen, 1231. november 17-én feladta.
Mégis megkapta a császári koronát
Szürke rendi ruhájában ravatalozták fel az ispotály kápolnájában, emberek tömegei napokon keresztül rótták le kegyeletüket a jóságos úrnő előtt. Közismert életszentsége miatt azonnal megkezdődött szentté avatási procedúrája, és mondhatni rekord idő alatt véget is ért.
Szent Erzsébet sírjánál (Fotó: Profimedia)
Árpád-házi Erzsébetet 1236. május 13-án emelték a marburgi Szent Ferenc templom oltárára, ami a szentté avatás ünnepélyes aktusa. Koporsóját az érsek és II. Frigyes német-római császár darócruhába öltözve, mezítláb, saját vállán vitte az oltárra. És ekkor egy váratlan, megható jelenet bontakozott ki.
Frigyes levette fejéről a császári koronát, Erzsébet fölé emelte, és így szólt:
Ha nem tudtalak császárnévá koronázni a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy.
Tisztelete már ekkor elterjedt volt, ám a szentté avatást követően világszerte rohamosan terjedt. Sírja fölött még abban az évben megkezdték a Szent Erzsébet-templom építését Marburgban, itthon pedig elsőként bátyja, IV. Béla emeltette tiszteletére az első templomot.
