nlc.hu
Aktuális
A mall.hu-ügy: költségvetési csalás gyanújával letartóztattak két embert

A mall.hu-ügy: költségvetési csalás gyanújával letartóztattak két embert

A Budai Központi Kerületi Bíróság bíróság a napokban elrendelte két ember előzetes letartóztatását a mall.hu-ügyben. Az intézkedésre azután került sor, hogy a népszerű magyar webáruház budapesti székhelyén razziát tartottak.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a letartóztatott két embert egyebek mellett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják. 

Az ügyben a nyomozás már 2016 szeptembere óta zajlott, és ez november 14-én csúcsosodott ki egy nagyszabású akcióban az érintett cégeknél, a mall.hu magyar webáruház székhelyén történt razziakor, de a nyomozás még folyamatban van. A cég két nappal később jelezte, hogy a jövőben Csehországból folytatja. 

Az ügyészség szerint a gyanúsítottak a cégláncolat működtetésében és irányításában vezető szerepet játszottak. Mivel a hatóságok úgy vélik, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítási eljárást megnehezítenék vagy meghiúsítanák, és esetükben fennáll a bűnismétlés veszélye is, ezért kellett letartóztatni őket. A gyanúsítottak védői szerint ezek a veszélyek reálisan nem állnak fenn, és enyhébb kényszerintézkedést kértek.

A bíróság azonban az ügyészi indítványnak adott helyt, mert álláspontja szerint a gyanúsítottak korábban olyan cégeknél voltak bejelentve, amelyek a büntetőeljárásban érintettek, és feltehetőleg bűncselekmény elkövetéséhez használták őket, így a nyomozás jelenlegi adatai szerint nem volt legális jövedelmük, hanem elsősorban bűncselekményből szerzett haszonból éltek. Az egyikük büntetett előéletű, aki a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekményeket felfüggesztett börtönbüntetés és pártfogó felügyelet, valamint további két büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A végzés nem jogerős.

(via Index.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top