Aktuális

Cáfolja a Mall.hu, hogy ellenük indult büntetőeljárás

A Mall.hu-t üzemeltető cég szerint nem ellenük indult büntetőeljárás, és a vállalat sokkal inkább áldozata, mint haszonélvezője az esetleges bűncselekményeknek.

A Mall.hu-t üzemeltető cég, vagyis az Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás, a vállalkozás minden rendelkezésére álló jogi eszközt igénybe vesz, hogy mielőbb visszaállítsa a magyarországi raktára normál működését, és a megrendelt árukat kiszállítsa – közölte a cég.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn közölte, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt két ember előzetes letartóztatását rendelték el előző csütörtökön egy ismert webáruház ügyében. A nyomozás még tart, a végzés nem jogerős.

A Mall.hu közleménye hangsúlyozza: az ügyészségi közleményben szereplő két letartóztatott a Mall.hu-t üzemeltető Internet Mall Hungary Kft.-hez semmilyen formában nem köthető. Az ügyben ismereteik szerint egyetlen olyan gyanúsított van, aki a Mall.hu-t üzemeltető cég munkavállalója. Ő a nyomozás jelenlegi szakaszában rendelkezésre álló jegyzőkönyvek szerint az elkövetési érték elenyésző részével terhelt, és szabadlábon védekezik.

Kiemelik, hogy az Internet Mall Hungary Kft. semmit nem tudott a nyomozó hatóság feltételezéséről, és a cég sokkal inkább áldozata, mint haszonélvezője az esetlegesen megvalósított bűncselekménynek.

Közleményük szerint a webáruház fennakadás nélkül működik, a vevők jelenleg is vásárolhatnak, valamint a vállalat továbbra is együttműködik a hatóságokkal.

NYERNI SZERETNÉK

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése