Először sok-sok évvel ezelőtt láttam őt a szegedi Hídivásárban, ahogy marionettbábjaival szórakoztatta a közönséget. Már akkor is azt láttam rajta, hogy nagyon neki való ez a közeg, és irigylésre méltóan önazonos, mint később kiderült, nemcsak ebben a szerepben, de az életben is. „A vásári játék nagyon izgalmas, azért a kedvencem, mert szeretem a spontaneitást. Hiába van meg a váza az előadásoknak, hiába gyakoroltad sokszor, minden előadás más. Ilyenkor nagyon erős az interakció, nagyon hirtelen kell reagálni, és ez izgalmas kihívás.”
Ági a szegedi kulturális élet ismert arca, és nem csak mint bábos, korábban ugyanis nagy szegedi rendezvények, például a Dóm téri karácsonyi vásár egyik szervezője is volt, és a Móra Ferenc Múzeum két korábbi kiállítása is a nevéhez kötődik. Nyolc éve tanít a tanítóképző főiskolán is, ahol legfőbb célja, hogy a bábról való gondolkodást megváltoztassa, és ne az legyen ezzel kapcsolatban a gyerekek alapélménye – mint ami oly sokunknak volt –, hogy „állnak a kezükben a fakanál bábbal, és nem csinálnak vele semmit”.
Kemény Henrik nyomában
A bábozással először akkor esett szerelembe, amikor Kemény Henriket látta játszani. „Elvarázsolt, ahogy az előadás és a közönség hatott egymásra. Elkezdtem azt az érzést keresni, amit akkor én ott megtapasztaltam. Mindenfelé elindultam, szerettem volna grafikus lenni, kacérkodtam a filmezéssel is, és aztán 16-17 éves koromban megismerkedtem vásári bábosokkal, gólyalábasokkal, és az végleg beszippantott.”
Érettségi után párhuzamosan járt szociális munkás szakra és a bábstúdióba. Mikor végzett, már biztos volt benne, hogy nem lesz szociális munkás. „Nem azért, mert nem vagyok szociálisan érzékeny, de a szociális intézményrendszer nagyon nehézkesen működik, nehézkesen mozdul, mint egy bálna. Ez akkor is így volt, és most is így van. Az ember tenne valamit, segíthetne, civil emberként esetleg tudna is, de intézményesült formában azt éreztem, hogy sokszor akadályoztatva vagyunk.”
A Fekete kisasszony (Fotó: Csomor Attila)
„A bábszínház nem korosztály, hanem műfaj”
A bábszínház még ma is sokak szemében elsősorban a gyerekeknek szól, pedig ma már itthon is egyre több a felnőtteknek szóló előadás is.
Meg kell tanítani a nézőket újra felnőttelőadásokat nézni. A budapesti bábszínháznak van egy jó mottója: »A bábszínház nem korosztály, hanem műfaj«, és ez mindent elmond.
Ági mesél a felnőttbábszínházakról, s mint megtudom, Magyarországon már századokkal ezelőtt is voltak felnőttelőadások, például az Eszterházy-kastélyban is játszottak marionett-előadásokat, még Mária Terézia is nézett ilyeneket, és teljesen elbűvölték. Németországban, Franciaországban ma is mennek operák marionettekkel, de a japán bunraku technika is a felnőtteknek szól.
Magyarországon a szocializmus idején a bábos műfajt lebutították »gyerek szintre«, és azt gondolták, mennyire jó népnevelő módszer lesz, ha bábokkal, mesén keresztül nyomják át az ideológiát.
Betlehemes játék, Öt Templom Fesztivál (Fotó: Borsa Kata)
Ági a szegedi Kövér Béla Bábszínházban kezdett el dolgozni, de később elhagyta a társulatot, és azóta is főleg önálló előadásokat készít. Az önállósodáshoz nagy lökést adott neki egy brüsszeli báb- és cirkuszterápiás kurzus is. „Elképesztő erőt, energiát és inspirációt adott. Megerősített abban, hogy alulról szerveződő formában mennyire izgalmas dolgokat lehet csinálni.” Ahogy nézem az előadásait – melyekben nemcsak mozgatója, de partnere is a báboknak –, mindig felmerül bennem, miért nem lett színésznő. „Nem volt vágyam, hogy színész legyek. Én kicsit elbújós vagyok, annak ellenére, hogy nem olyannak tűnök, hisz könnyen kommunikálok, nyitott vagyok, szeretek beszélni. Ahogy a színészekre jellemző az, hogy kinyílnak a színpadon, de azon kívül bezárulnak, úgy a bábosokra még inkább igaz ez; ők elbújnak a paraván mögé, és a bábon keresztül definiálják magukat.”
Árnyjáték a drogrehabilitáción
Ági még főiskolásként a szegedi drogambulancia munkatársa is volt, ahol kidolgozott egy drogrehabilitációban alkalmazható árnyjáték-terápiát.
Akkoriban még főleg az opiátok, az LSD, szóval a hallucinogén szerek mentek, akkor még nem voltak dizájnerdrogok. Ezek fogyasztása nagyon erős hallucinációkkal járt. Az árnyjáték is egy hasonló szürreális világ, és arra gondoltam, hogy mennyire finoman meg lehetne ott mutatni az emberi kapcsolatokat, a konfliktusokat, például a családon belüli viszonyokat.
Az erről írt szakdolgozatát valaki elolvasta a szegedi gyermekklinikán, és megkérdezték, nem lenne-e kedve ezt a módszert ott is kipróbálni. Mivel ott nem volt ehhez elegendő hely és felszerelés, másban kezdett el gondolkodni. Volt egy kisfiú a klinikán, aki haldoklott, és Ági a bábok segítségével végigkísérte őt az utolsó időszakban. Ekkor használt először ilyen minőségben bábokat, és ezután dolgozta ki a háromlépcsős bábterápia módszerét.
Fotó: Huszár Imre
Hárman egy óriás bábban
„Egy pszichológus vagy egy szociológus nem tud olyan játékos lenni, egy bábos meg nem ismeri a terápia szakmai részét. Nálam szerencsésen találkozik a kettő. De én nem vagyok terapeuta, ezért mindig bevonunk pszichológust is a munkába.”
A háromlépcsős bábterápia egy összetett módszer, melynek elemei a mese-, a rajz-, illetve a bábterápia. Most már elsősorban csoportterápiaként alkalmazzák, általában 1-2 éves programok keretében.
Miután megismerkednek a gyerekekkel, felmérik a legfontosabb problémákat. A battonyai SOS Gyermekfaluban végzett terápia során ezek általában mindig ugyanazok voltak: az anyával való ambivalens kapcsolat, illetve önértékelési és konfliktuskezelési problémák. Számos egyéb jellemzőt is feltérképeznek, például azt, milyen hőssel azonosulnak a gyerekek, hol és miért félnek a leginkább, vagy hol érzik magukat a legjobban. Ezeknek a komponenseknek a felhasználásával aztán Ági ír egy mesét a csoportnak. A mesével kapcsolatban később rajzterápiás foglalkozások is vannak, majd egy bábelőadás is születik. Egy könyv is készül, mely róluk szól, benne a terápiás mesével és a saját rajzaikkal. A könyv egy kis lakattal van lezárva – hogy a kulccsal, amely végső soron a problémájuk megoldásához is vezet, mit kezdenek, rajtuk áll. De már az is sokat elárul, ha valaki vigyáz rá, vagy épp behajítja azt a táskájába.
Terápiás bábokkal (Fotó: Schmidt Andrea)
A bábokkal való játék során is számos lehetőség van arra, hogy kisebb-nagyobb konfliktusokat kezeljenek.
Egy nagy báb mozgatásához három gyerek kell, ilyenkor általában összerakom azokat, akik között valami feszültség van. A báb mozgatása során aztán muszáj egymásra hangolódniuk, és a végére meg is kedvelik egymást.
Az 1-2 éves program végén nemcsak a kérdőívek eredményeiben látszik a változás, de a gyerekek viselkedésében is, például abban, hogy már nem erővel akarják lerendezni a konfliktusokat.
Mindenkinek van egy története
Ahogy a bábterápia során a gyerekek is mindig ösztönösen rátalálnak arra a mesehősre, akivel dolgozniuk kell a problémájuk megoldásán, úgy Ágira is igaz ez az általa létrehozott előadások kapcsán. Szerinte minden történet megtalálja a maga emberét, legalábbis az ő előadásainál mindig van valami személyes érintettség, és hisz abban, hogy az adott élethelyzetben szüksége volt az adott történetre. „A haláli jó történet című előadásom alapja Az öregasszony és a halál című mese, ami a nagymamám kedvence volt. Mikor meghalt, megcsináltam ezt a mesét egy cirkuszos kerettörténetbe ágyazva, melyben a nagyiból kötéltáncost csináltam. Számomra ő így él tovább, ég és föld, élet és halál között lebegve. De volt olyan is, hogy épp egy párkapcsolati krízisben voltam, mikor fölkértek egy opera rendezésére. Nagyon távolt áll tőlem a műfaj, de ahogy elolvastam a librettót, rájöttem, hogy ez rólam szól.”
Halálian jó történet a Thealter Fesztiválon (Fotó: Duró Gábor)
Ági legutóbbi, Lugosi Béláról szóló UN-DEAD című előadása felnőtteknek készült, most egy gyerekdarab decemberi bemutatójára készül gőzerővel. A Tiszavirág című előadás a szegedi táj meséit fűzi fel egy előadásra. Ági büszke szegedi lokálpatrióta, igazán soha nem akart elköltözni innen. „Azt érzem, hogy Budapest annyira dús és sok, annyi ott az impulzus, hogy ezáltal súlytalanná is válnak helyzetek. Habkönnyűvé válik sok minden azáltal, hogy megnézed, hatása alá kerülsz, de aztán el is felejted, mert fél óra múlva már megint valami isteni dolog történik. Ezért a fővárosba csak töltekezni járok. Ami felháborít, hogy Budapest mindenkit elszippant. Pedig csodálatos vidéki települések vannak az országban, és fantasztikus minden alkotó, aki ott marad, mert vidéken is élnek olyan emberek, nem is kevesen, akik ki vannak éhezve a kultúrára.”