nlc.hu
Aktuális
Két túrázót temetett maga alá egy lavina Erdélyben

Két túrázót temetett maga alá egy lavina Erdélyben

Lavina sodort el pénteken két túrázót a dél-erdélyi Páring-hegységben, a 2405 méter magas Carja-csúcs közelében. Egyikőjüknek sikerült kiszabadulnia hó alól, a másik túrázóra viszont holtan találtak rá a társai.

Az Agerpres hírügynökség közölte, hogy egy háromtagú csoport túrázott a hegyen, amikor a csoport két tagját lavina sodorta el. Egyiküknek sikerült kiszabadítania magát a hó fogságából, a másikukat később holtan találták meg.

A katasztrófavédelem Hunyad megyei egységének a szóvivője közölte: három hegyi mentő és két hegyi csendőr indult a helyszínre segítséget nyújtani. A balesetet szenvedett túrázók Bukarestből érkeztek, és nem vették figyelembe a lavinaveszélyre vonatkozó figyelmeztetést. 

As hírügynökség délutáni jelentése szerint a 38 évesen elhunyt férfit a hó és kőgörgeteg mintegy egy kilométeren sodorta lefelé egy szűk völgyben. Holttestét a túrázótársai találták meg egy méter vastag hóréteg alatt. Az áldozatot a helyszínre ért hegyi mentők és hegyi csendőrök próbálják lehozni a hegyről egy veszélyesnek ígérkező útvonalon.

Amint a román meteorológiai szolgálat honlapján közölt térképről leolvasható, a Páring-hegység csúcsai környékén 25 és 50 centiméter közötti a hóréteg vastagsága.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top