nlc.hu
Aktuális
Teréz körúti robbantás: börtönben tölti a karácsonyt P. László

Teréz körúti robbantás: börtönben tölti a karácsonyt P. László

Előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantás vádlottja az elsőfokú ítélet kihirdetéséig, az első tárgyalási napot január első hetében tűzik ki.

Fenntartják a Teréz körúti robbantással vádolt P. László előzetes letartóztatását az elsőfokú ítélet kihirdetéséig, így döntött a Fővárosi Törvényszék. Az ügy első tárgyalási napját 2018. január első hetében tűzi ki a bíróság.

Mint az ismert, tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, egy földszinti üzlethelyiségnél. A detonációban két rendőr megsérült, a gyalogos rendőrjárőrpáros nőtagja életveszélyesen, a férfi súlyosan. A rendőrök nyolc hónap után, idén júniusban álltak újra szolgálatba.

A robbantás gyanúsítottját 2016. október 19-én Keszthelyen fogták el a Terrorelhárítási Központ emberei.

A Központi Nyomozó Főügyészség december 11-én nyújtott be vádiratot P. László Gergellyel szemben előre kitervelten, aljas indokból, hivatalos személy és több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntette, valamint terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt.

A bűncselekmények kiemelkedő tárgyi súlyára, valamint a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel a Fővárosi Törvényszék végzésében arra jutott: megalapozottan feltehető, hogy a vádlott szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne, ezért szükséges a legszigorúbb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás fenntartása.

A vád szerint a férfi a rendelkezésére álló robbanóanyag és robbantószer felhasználásával további robbantások elkövetését is tervezte emberi életek kioltása céljából. Ezért megalapozottan feltehető az is, hogy a vádlott szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top