Aktuális

„Az a tűz tűzvész volt. A gázolaj belobbant rajtam, úgy égtem, mint a fáklya”

Egy éve történt, Velence és Verona között. A buszon többségében a Szinyei-gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak. Vígh György a családját is magával vitte a sítáborba. Felesége, 18 éves lánya és 30 éves fia is elkísérték. A katasztrófa éjszakáján a házaspár mindkét gyermekét elvesztette.

Vígh György nevét tavaly januárban ismerte meg az ország: ő volt az a hős tanár, aki a veronai buszbalesetnél saját testi épségét nem kímélve próbálta kimenteni a buszban rekedt sérülteket. A férfi a balesetben mindkét gyermekét elvesztette. A hős tanár – aki az RTL Magyarország Hírigazgatósága által meghirdetett Év Embere díjat is elnyerte – most a Házon kívül stábjának mesélt a baleset óta eltelt csaknem egy évről.

Ütközés, fájdalom és lángok. Vígh György azt mondta: fel sem fogta, hogy pontosan mi történt azon a januári éjszakán Verona közelében. Akit tudott, kirángatott a buszból, ahová még odafért, ahol még nem csaptak magasra a lángok. A férfinak az a pillanat örökre az emlékezetébe vésődött, amikor az egyik kislányt próbálta kihúzni az égő roncsból, de az egyik benzintartály felrobbant alatta.

„Az a tűz tűzvész volt. Azt sem vettem észre, hogy tiszta gázolaj vagyok én is, és a gázolaj belobbant rajtam. Úgy égtem, mint egy fáklya, ki kellett ugranom a buszból” – fogalmazott könnyeivel küzdve a férfi.

Fájdalmat talán a sokk miatt nem érzett. Még arra emlékszik, hogy keresi a fiát.

„Elsősorban fulladása volt, a mérgező gáz és a forró levegő belégzése – ezt hozták ki az olasz hatóságok a halál okának.”

György a fia mellett a lányát is elvesztette azon az éjszakán.

„Ő volt, aki mindent megköszönt. Volt, hogy az anyjához is odament: Köszönöm, Anya, hogy élek!

Én velük dicsekedtem mindig, ők voltak az életünk értelmei. Egy értelmes élet volt! Jót alkottunk a feleségemmel, szépet – és olyan jó érzés volt, hogy ilyen jó gyerekeink vannak…” – mesélte Vígh György.

A férfi a balesetet követően hónapokig kórházban lábadozott. Munkahelyére már nem tudott visszatérni, ugyanis épp a baleset idején érte el a nyugdíjkorhatárt. Így búcsúztak tőle kollégái:

Víghék gyerekeik ruháit, tárgyait, szobáját változatlanul hagyták: minden úgy van, ahogyan az olasz út előtt maradt egy évvel ezelőtt. A házaspár a baleset óta tartja a kapcsolatot lányuk barátjának szüleivel – ők a fiukat vesztették el a katasztrófában. 

Nézzétek meg a Házon kívül teljes riportját:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top