Aktuális

Könyvvel fejbe vágott, majd ellökött egy gyereket az igazgató egy somogyi iskolában

Újabb diákot vert meg tanára a somogyi Hetes iskolájában. Most az igazgató volt a bántalmazó.

A somogyi Hetes falu Somssich Imre-iskolájában éppen az igazgató tartott órát hatodikosoknak helyettesítőként. A Népszava információi szerint az egyik gyerek nem fogadott szót, mire az igazgató egy könyvvel fejbe vágta, majd a szekrénynek lökte.

A hír eljutott a Klebelsberg Központ kaposvári tankerületéhez is. A fenntartó vizsgálatot indított, ennek eredményéről azonban nincs hivatalos információ. A lap úgy tudja, az intézményvezető tagadta az esetet, az osztályban tanuló gyerekek viszont megerősítették diáktársuk bántalmazását. A fenntartó választás elé állíthatta a hetesi igazgatót: vagy saját maga kezdeményezi a felmondását, vagy rendőrségi feljelentést tesznek.

A kép illusztráció

Korábban ugyanebben az iskolában dolgozott az a napközis tanító, akit a kaposvári járásbíróság jogerősen egy év öt hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, és 18 hónapra eltiltott a pedagógusi hivatástól. A férfi éveken át adott pofonokat, nyakasokat a diákoknak, a gyerekek fejét osztálynaplóval, munkafüzettel ütötte, a lábukra taposott, hátukat rúddal ütötte. Akkor éppen az igazgató segített eltussolni az ügyét, akinek korábban ugyancsak akadt már gyerekbántalmazási ügye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése