Aktuális

Idő előtt lehúzzák a redőnyt a kis falvak Coop boltjaiban

Nemcsak hétfőn, hanem kedden, szerdán is zárva tartanak egyes Coop boltok a kisebb településeken. Van, ahol csak másfél órán át tartanak nyitva.

Miután korábban az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke közölte, hogy a munkaerőhiány, valamint a 180 ezer forintra emelt garantált bérminimum kigazdálkodásának nehézségei komoly gondokat okoznak a Coopnak, és ezért egyes vidéki üzleteket hétfőnként inkább ki sem nyitnak, a blokkk.hu megnézte, hogy az ország mely településein ingadozik a Coop boltok nyitva tartása. 

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Bár az a jellemző, hogy a legtöbb ilyen üzlet rendesen, minden hétköznap reggeltől estig nyitva van, találni kivételeket. A blokkk.hu azt írja, hogy legalább ötven olyan Coop bolt van az országban, amelynek nem éri meg mindennap vagy egész nap nyitva tartani, már hónapok óta rövidített nyitvatartási idővel működnek, mert így hatékonyabban tudják kigazdálkodni a működési költségeket. Véménden például a bolt kinyit minden hétköznap hat órakor, de hétfőn 11 órakor, a többi napon 15 órakor bezár. Halastón a Körmendi Áfész kisboltja kizárólag a reggeli órákban tart nyitva, 6-tól 8.45-ig vagy 9.45-ig. A drávatamási Coop Mini hétfőnként mindössze másfél órát tart nyitva, 6-tól 7 óra 30 percig. Csütörtökön ugyancsak. A felsoroltakon kívül több olyan Coop üzlet is van általában a kétezer lelkes vagy annál is kevesebb főt számláló falvakban, amelyek nemcsak hétfőn, de más hétköznapokon is lehúzva tartják a rolót.

Persze nemcsak a Coopoknak, más élelmiszerüzleteknek sem könnyű a kis településeken. A lap kiemeli, hogy a kétezer főnél kisebb lélekszámú településeken 2017 derekán 12 ezer bolt volt, zömük élelmiszerüzlet. Egy évtizeddel ezelőtt ez az üzletszám még 15 ezer volt. A kétezer főnél kisebb boltos települések száma 2198 volt a legutóbbi statisztikai méréskor, tíz évvel korábban 2289.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top