Aktuális

Két hónap után tiltották be a melegházasságot Bermudán

A helyi belügyminiszter szerint a lépéssel az azonos nemű párok jogait igyekeznek védeni.

Bár Bermuda hivatalosan Nagy-Britannia területéhez tartozik, saját kormánya van, ahol a 444 értesülései szerint tegnap reggel írta alá John Rankin kormányzó a tavaly decemberben elfogadott, a melegházasságot engedélyező törvény visszavonását.

A szigetországban az azonos neműeknek marad a bejegyzett élettársi kapcsolat a házasság helyett. A bermudai belügyminiszter hangsúlyozta, hogy szerintük a házasság férfi és nő között kötődhet, de ennek ellenére meg szeretnék védeni az azonos nemű párok jogait.

A lépés kritikusai most Boris Johnson brit külügyminisztertől várják, hogy lépéseket tegyen a jogcsökkentő intézkedés ellen. A brit Munkáspárt szerint ha ez nem következik be, akkor Nagy-Britannia melegjogi törekvései komoly csorbát szenvednek. Angliában és Walesben egyébként 2014 márciusa óta törvényesen házasodhatnak az azonos nemű párok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top