„Már angol szakos egyetemistaként is foglalkoztatott a kisebbségek megítélése, a perifériákon élő emberek helyzete és a városi elszigetelődés. A beadandóim nagy részét társadalmi problémákról írtam, de közben éreztem, hogy az elemzésnél többet szeretnék tenni ezek ellen” – emlékszik vissza Kovács Bori, aki aztán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező szakán találta meg az útját. – „Itt ismerkedtem meg a társadalmilag felelős dizájnnal. Ennek az a lényege, hogy a tervezők olyan termékeket és szolgáltatásokat hoznak létre, melyekkel hátrányos helyzetű, rászoruló csoportok életét tehetik jobbá. Az is elkezdett érdekelni, hogy a dizájn segítségével hogyan lehet a köztereken – például buszmegállókban, kórházakban, lakótelepeken – megforduló emberek közérzetét javítani.”
A tervezőasztal mögött persze nem lehet eldönteni, hogy mire lehet szüksége egy-egy közösségnek. Bori egy egyhetes, intenzív kurzus keretében a budaörsi lakótelepen próbálta ki magát. „A csoportból senki nem volt ismerős arrafelé, így külső szemmel mértük fel, kik élhetnek itt, mivel foglalkozhatnak, és hogyan használják a lakáson kívüli életterüket. Megfigyeltük, hogy mi történik, ha felfestünk egy ugróiskolát az aszfaltra: vajon a gyerekek megállnak játszani, vagy elmennek mellette? A kapcsolati háló is érdekelt bennünket: kiderült, hogy a helybeli nők számára a fodrászat az információcsere központja. Több ötletünk is volt, hogy megbízással és tőkével a kezünkben milyen szolgáltatásokat terveznénk ide: kitaláltunk egy kölcsönzőt, ahonnan olyan háztartási, műszaki cikkeket vehetnek ki a lakók, amikre ritkán van szükség – például fúrókészletet vagy takarítógépet. A cserekereskedelmet is érdemes lehet fellendíteni, hogy a kinőtt gyermekruhák ne álljanak halmokban az egyik helyen, miközben máshol szükség volna rájuk. Ez a hét meggyőzött arról, hogy kis ötletekből is lehet hasznos, jó dolgokat kihozni.
Kovács Bori (Fotó: CÓKMÓK Facebook)
A társadalmilag felelős dizájn fellegvárai
Bori ezt követően rengeteg inspirációt merített a világ legnagyobb, amerikai dizájnügynökségének projektjeiből. „Az IDEO üzleti és karitatív tevékenységet is folytat, alapítói a Stanford Egyetem dizájn tanszékének tanárai. Helyi közösségeket ösztönöznek arra, hogy a saját lehetőségeikhez mérten vegyék fel a harcot a globális problémákkal szemben – egy olyan inspiráló világközösséget hoztak létre, melyhez bárki csatlakozhat.” Az IDEO berkeiből került ki például az a napenergiával működő lámpa, mely szó szerint fényt visz azok életébe, akik nem jutnak elektromos áramhoz. Zambiában pedig – ahol a nők több mint egyharmada 18 éves kora előtt anya lesz – olyan manikűrszalonokat alapítottak, ahol a fiatal lányok útmutatót kaphatnak a fogamzásgátlással kapcsolatban.
Akikre érdemes odafigyelni
· Cellux Csoport: ökotudatos társasjátékot és környezettudatos viselkedést ösztönző vándorkiállítást is állítottak már össze.
· Kultúrgorilla: három dizájnerből álló csapat, akik társadalmilag hasznos kezdeményezéseket karolnak fel. „Guide the Diver” nevű projektjükkel azok életét próbálták praktikus megoldásokkal segíteni, akik a szemetesekből gyűjtögetik össze a napi betevőt és a még felhasználható, visszaváltható holmikat.
A következő fontos lépés Bori életében az Erasmus-ösztöndíj volt: fél évet töltött Dániában, ahol magától értetődik, hogy a dizájnereket bevonják a közéleti problémák megoldásába – a hulladékkezeléstől kezdve a kórházak berendezéseinek megtervezéséig. „A dizájnerek nem csak a belső tereket, használati tárgyakat alakíthatják praktikusabbá és esztétikusabbá, hanem a munkaszervezést is hatékonyabbá tehetik. Egy kórházi osztály életét már egy olyan egyszerű dizájnelem is megkönnyítheti, mint a páciensek kartonjainak színkódolása: volt, ahol kevesebb lett a dolgozók közötti konfliktus, miután ezt bevezették.” Egy másik terület, ahol a dizájn sokat tehet az egészségügyért, az a betegeknek szóló tájékoztató füzetek vizuális tervezése. „Nemcsak az a fontos, hogy sok ismeretet szerezzen az olvasó, hanem az is, hogy a kapott információt be tudja fogadni. Erre az infografikák jó megoldást jelentenek: ábrákba, képekbe sűrítve adják át a mondanivalót, ezért a betegnek nem egy lexikonnal megfejthető szövegrengeteget kell elolvasnia” – mondja Bori, aki sok jó példával feltöltekezve úgy jött haza, hogy felépít egy saját projektet.
Valami, ami csak az övék
Elhatározása után az ország egyik legszegényebb településén, Bódvalenkén töltött egy hetet, a diplomamunkájához keresett témát. „Mellbevágó volt látni, hogy milyen körülmények között, mekkora kilátástalanságban élnek ott az emberek. A gyerekek életét megpecsételi az, hogy ide születnek.” Bori nem tudott ide rendszeresen lejárni, de… „A gyerekek nem hagytak nyugodni, biztos voltam benne, hogy ennek a korosztálynak szeretnék adni valamit.”
Önkéntesként két kislánynak tanított angolt a Cseppkő Gyermekotthonban, és eljutott az Alföldi Utcai Befogadó Otthonba is. Az utóbbi egy ideiglenes állomás, ahol nagy a mozgás: azok a gyerekek kerülnek ide, akiket kiemelnek a családból – vannak, akik később visszamehetnek, mások nevelőszülőkhöz vagy gyermekotthonba költöznek innen. Ha valamelyik megoldás nem válik be, a gyerekeket visszahozzák ide, akár többször is. „Észrevettem, hogy az egyik nevelő mindig egy kék zsákba pakol össze azoknak, akik hamarosan továbbállnak: túl sok dolog nem került ezekbe a táskákba, mert a gyerekek csak kevés személyes tárgyat hozhattak be – volt, aki teljesen üres kézzel érkezett. Úgy éreztem, hogy a semmi közepén vannak egymagukban. Törtem a fejem, hogy mit adhatnék nekik, amitől kicsit jobban érezhetik magukat az otthonban, az adományruhák és közös játékok között. Valami olyat szerettem volna kitalálni, ami új, amit a sajátjuknak érezhetnek, mert senkié nem volt korábban, és nem is lesz másé. Így születtek meg a CókMók táskák, amiket rekeszes kis szekrényként is használhattak a gyerekek. Sokféle kincs volt benne, de a takaró lett mindenki kedvence: volt rajta egy kapucni is, teljesen bele tudtak burkolózni. Volt, aki varázstakarónak hívta, egy másik kicsi pedig csak annyit kérdezett, amikor megkapta, hogy ebben már ugye fog tudni aludni. Akkor hasított belém, hogy ezeknek a nyugtalan gyerekeknek az éjszakái is mennyire zaklatottak, álmatlanok lehetnek.”
A sikert látva Bori kidolgozott egy megoldást arra, hogy minél többen juthassanak CókMókhoz: létrehozott egy honlapot, ahol meg lehetett vásárolni a táskákat. „Kettőt fizet, egyet kap elven működött a dolog: a szülők vettek egy táskát a saját gyereküknek, az árból kihozható plusz darab pedig az otthonba került. A táskapárok tulajdonosainak elkezdtem találkozókat szervezni, mert láttam, hogy az intézetben élő gyerekek milyen kirekesztettek és bátortalanok a külvilágban.”
Ezeket a találkozók lettek a „CókaMókák”. A tematikájuk mindig változott, voltak szabadtéri programok és közös sütés-főzések is. A feloldódásban, ismerkedésben sokat segítettek a meseterápiás foglalkozások: az elmesélt sztorikat a gyerekeknek kreatív eszközökkel kellett együtt feldolgozniuk. De volt, hogy egy kis kórus látogatott el hozzájuk, ők az örömzenélés erejével törték meg a jeget. „Emlékszem, volt egy tízéves fiú, aki mindig a húgával jött. Úgy lelkesedett a legegyszerűbb programokért is – például egy gyümölcssaláta elkészítéséért –, mint aki még soha nem csinált ilyet, és könnyen lehet, hogy ez így is volt. Megható volt látni” – meséli Bori, és egy kicsit még most is elérzékenyül az emléktől. Azt mondja, a gyerekek között nem lehetett érezni a társadalmi, gazdasági, kulturális különbségeket. „Ők mégiscsak gyerekek, bármennyire más is az életük, tudnak együtt játszani. Másrészről azok a szülők, akik vettek táskát, társadalmilag eleve érzékenyebbek voltak, sokan előre fel is készítették a gyereküket arra, hogy hová jönnek, és kikkel fognak találkozni. Egy dolog nem valósult meg, amit szerettem volna: jó lett volna pártfogókat, nevelőszülőket toborozni közöttük, de ez sajnos nem sikerült.”
CókaMóka a gyerekekkel (Fotó: CÓKMÓK Facebook)
A CókaMókák megszervezése egyre több nehézségbe ütközött: nehéz volt elérni azokat, akik kikerültek a befogadó otthonból, a nevelőszülőn kívül a gyámtól is engedélyt kellett kérni arra, hogy a gyerek eljöhessen, volt, akit vidékről nem tudtak elhozni, vagy csak úgy, ha jött vele az egész család. De olyan is volt, hogy egy egész gyermekotthonnyi csoportot láttak vendégül, hasonló okból. „Ameddig energiával és pénzzel bírtuk, szerveztünk: volt, hogy még a gyerekek utaztatását is mi fizettük. A táskakészítéssel is eljött egy pont, amikor azt éreztem, hogy egyedül már nem tudom tovább csinálni, ennek ellenére képzésekre jártam, és próbáltam fejleszteni a projektet. De miután megszületett a kislányom, Flóra, már nem tudtam vállalni ezeket a dolgokat.”
Digitális méregtelenítés
Bori fiatal anyaként tért vissza Bódvalenkére, ezúttal a Felhőgyár projekt kötelékében. Ez egy szociális alkotóműhely, ahol a mélyszegénységben élő gyerekek a dizájnerhallgatók segítségével nemcsak tárgyakat, hanem jövőképet is építenek. Ezenkívül a családokat kompakt, egyszerűen összeállítható bútorok építésével próbálják segíteni. „Egy olyan kiságyat terveztem, amiben az anyukák biztonságban érezhetik a babájukat altatás, etetés és játék közben is.”
Bár a problémák gyakran teljesen mások, nem csak a szegénységben élő kismamáknak van szükségük segítségre: Borit nemrégiben azzal kereste meg az egyik ismerőse, Baur Eszter, hogy kismamaként elhatalmasodott rajta a telefonfüggőség, amire ki kellene dolgozni egy közös megoldást. „Elkezdtük figyelni magunkat, és hamarosan össze is raktuk az Out OFF The BOX projektet. Ez egy digitális méregtelenítő kúra, ami segít keretet szabni a telefonhasználatnak. A kismamáknál általában akkor kezdődnek a bajok, amikor a babával már kialakult a napi rutin, de az anya még mindig ki van szakadva a munkából és a társaságából. A szabadidőt így gyakran a telefonos játékok rekorddöntési kísérletei, a közösségi média és a híroldalak böngészése tölti ki. Mindez természetesen nem csak számukra probléma: a dolgozó emberek közül sokan azért nem tudják letenni a munkát, mert a telefon folyton visszarántja őket a napi feladatok közé. Az új generációk már ebbe nőnek bele. Pedig fontos lenne, hogy az emberek inkább a szeretteikkel töltsenek több időt.” A méregtelenítő csomag segít a szokásaink átgondolásában, és kézzelfogható megoldásokat is tartalmaz: például vekkert az internetes ébresztőprogramok kiváltására, vagy fogasra akasztható telefontokot.
Jó könyvek a témában
· „Dizájn Revolution: 100 Products That Empower People” – 100 inspiráló dizájntermék, mely segít a társadalmi problémák legyőzésében.
· „Dizájn For The Other 90%”: 30 projekt az emberek többségének – akik nemhogy a jóléti társadalom termékeihez, szolgáltatásaihoz nem férnek hozzá, hanem gyakran a tiszta vízhez és élelemhez sem.
· „Dizájn With The Other 90%: Cities”: egyre városiasabb világunk tele van zsúfolt, egészségtelen kunyhókkal, sátrakkal és nyomornegyedekkel – de a tervezők próbálnak segíteni a lakhatási körülmények javításában is.
Koltai Róbert betekintést engedett otthonába, és rögtön el is állt tőle a szavunk
Ezt hozza a csillagjegyeknek az áprilisi telihold
Exkluzív: Így él Kanadában Polyák Lilla és Gömöri András Máté
Eltelt 25 év: így nézett ki Zimány Linda, rövid barna hajú tiniként
Kiderült: nem kiesett, hanem kiugrott az ötödikről a 3 éves kisfiú Csepelen – ilyen állapotban van most
Csillagjegyek, akik megérzik a bajt
Zuhanás, repülés, üldözés – A pszichológus elárulta, mit jelentenek a leggyakoribb álmok
