nlc.hu
Aktuális
Szándékosan hajtott neki a szembejövőnek, öngyilkos akart lenni

Szándékosan hajtott neki a szembejövőnek, öngyilkos akart lenni

Úgy akart öngyilkos lenni egy hódmezővásárhelyi férfi, hogy frontálisan ütközött egy találomra kiválasztott, szembejövő autóval. Nem jött össze, viszont hat és fél év börtönbüntetésre ítélte őt a bíróság, és egy életre eltiltotta az autóvezetéstől.

Jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2015 tavaszán szándékosan okozott balesetet a 47-es főúton.

A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében, rongálás bűntettében és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A bíróság a szabadságvesztés mellett végleg eltiltotta a férfit a közúti járművezetéstől.

A vádlott 2013-as válása után rendszeresen nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, amihez idegrendszerére ható gyógyszereket is bevett. A férfi 2013 második felétől 2015 februárjáig többször kísérelt meg öngyilkosságot, minden alkalommal értesítette hozzátartozóit, akik a rendőrségtől kértek segítséget.

2015. március 3-án hódmezővásárhelyi boltjában alkoholt fogyasztott, és bevett tíz szem nyugtatót. Eközben korábbi feleségét és élettársát is értesítette, hogy öngyilkosságot akar elkövetni. Volt felesége ennek alapján bejelentést tett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén.

A vádlott délután 3 körül beült autójába, és a 47-es úton Székkutas felé indult. Egy egyenes, belátható szakaszon 80-85 kilométeres sebesség mellett hirtelen áttért a szemközti sávba, hogy egy érkező autóval frontálisan ütközzön. A szemből érkező autós igyekezett elkerülni az ütközést, de ez nem sikerült. A két autó összeütközött, a vádlott nem sérült meg, a másik férfi azonban könnyebb sérüléseket szenvedett. 

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlott úgy akart öngyilkos lenni, hogy teljesen közömbös volt az iránt, hogy ezzel akár több ember halálát is okozhatja, ezért a táblabíróság az első fokon kiszabott ötéves büntetés súlyosítását látta szükségesnek.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top