Aktuális

Senki sem segített a vérző fejű idős férfin, akit fejbe rúgtak a villamoson

Múlt hét csütörtökön egy ismeretlen férfi fejbe rúgott egy 69 éves férfit az egyik budapesti villamoson. A vérző fejű férfin az utasok nem segítettek, és senki sem hívott rendőrt. A BKV belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett egy 69 éves férfi, akit fejbe rúgott egy ismeretlen támadó a 14-es villamoson. A bántalmazás február 22-én este kilenc óra körül történt, mialatt a szerelvény a Lehelt éri végállomáson indulásra várakozott – írja az Index.

Szemtanúk szerint egy huszonéves, magas, vékony férfi az első kocsiban több emberbe belekötött, majd a második kocsiba átszállva hátulról fejbe rúgta a 69 éves nyugdíjas, a villamoson ülve várakozó utast.

A vérző fejű férfi hiába kereste a villamos vezetőjét, ő még nem volt a helyén, és hiába kért segítséget a többi utastól, senki sem foglalkozott vele. A villamos közben elindult, majd az egyik megállóban a sérültnek sikerült beszélnie a villamosvezetővel, aki nem hívott mentőt vagy rendőrt, csak felajánlotta, hogy elviszi a sérült férfit a végállomásra, ahol ellátják.

A 14-es vonalán közlekedő Tatra villamosokon nincs kamera. Fotó: Wikipedia/Kemény Máté

A férfit végül a Lehel utcánál lakó ismerősei látták el, és fia értesítette a rendőrséget is.

Az Index kereste a BKV-t, hogy megtudja, miért nem értesítették a rendőrséget, és hogy mi a szokásos eljárás ilyen esetekben. A közlekedési társaság válaszában közölte, hogy az eset után több nappal kaptak panaszbejelentést, amelynek nyomán belső vizsgálat indult. Emellett az ügyben rendőrségi vizsgálat is zajlik, így ezek lezárultáig nem tudnak érdemben nyilatkozni.

Elárulták viszont azt, hogy mi a szokásos eljárási rend a hasonló esetekben. Amennyiben a járművezető észleli – illetve az utasok jelzik felé –, hogy a járművén vagy a megállóhelyen garázdaság, erőszakos cselekmény történt, köteles a szükséges intézkedés érdekében az irányító diszpécsert tájékoztatni, aki értesíti a hatóságot. Ha van a villamoson kamera, visszanézik annak felvételeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top