nlc.hu
Aktuális
Magyar világsiker: családi megbetegedések sorozata inspirálta a magyar fiúk találmányát

Magyar világsiker: családi megbetegedések sorozata inspirálta a magyar fiúk találmányát

Történet két egyetemistáról és két középiskolásról, akik tavaly év végén kitalálták, hogy jó lenne együtt valami maradandót alkotni. Az eredmény egy szolgáltatás lett, amely az öröklődő mellrák valószínűségét határozza meg. A diákok beneveztek a találmánnyal a Microsoft nemzetközi ötletversenyére, ahol több száz induló közül nemrég a harmadik helyezést nyerték el.  A cél most már az ötletük  megvalósítása, előbb-utóbb pedig az amerikai piac meghódítása.

A négy magyar diák a Microsoft Student Partner program során  ismerte meg egymást közelebbről, bár ketten gyerekkori barátok voltak. A projekt ötletét részben az egyik csapattag, Almásy Márton családi eseményei adták. „Mindkét nagyszülőmet rákban vesztettem el. Miután tavaly az unokanővéremnél mellrákot diagnosztizáltak, tudtam, hogy valamilyen megoldást kell találni erre a problémára, hiszen rengeteg embert érint. Amikor először leültünk a barátaimmal, Emillel, Leventével és Donáttal, hogy megbeszéljük, milyen projekttel indulunk a versenyen, több ötletünk is volt. Végül az örökletes mellrák valószínűségével kapcsolatos innováció volt az, amit mindannyian támogattunk.”

De mit jelent és hogyan működik pontosan a diákok találmánya?

A páciens megrendeli a szolgáltatást, majd kap postai úton egy tesztdobozt. Ebben visszaküldi nekünk a nyálmintáját, amiből szekvenáltatjuk a DNS-t, majd elvégezzük a számítógépen az elemzést. Utána egy weboldalon infografikákkal modellezzük a páciensnek, hogy mennyi a valószínűsége az örökletes mellrák kialakulásának” – magyarázza Marci. „Ahhoz, hogy ezt a lehető legpontosabban meg tudjuk mondani, meglévő és eddig feltáratlan összefüggések elemzésével foglalkozunk” – teszi hozzá Novák Emil. „Ha valakinek a családjában sokszor előfordult a rák, akkor jellemzően gyakrabban jár szűrésre. Sajnos előfordul, hogy a betegséget nem tudja elkerülni, így valamilyen drasztikus műtétre kényszerül – mondja a csapat legfiatalabb tagja, Koór Levente. – A mi szolgáltatásunk alkalmas arra, hogy a korai stádium előtt visszajelzést adjon arról, egyáltalán van-e komolyabb valószínűsége annak, hogy a mellrák örökletes típusa később kialakul.”

Miután a csapat jelentkezett a versenyre, hetente többször találkoztak egyikük lakásában. Először megtervezték az aznapi munka menetét, majd jöhettek a fejlesztő feladatok, kinek az íróasztalnál, kinek a számítógépnél. „Dr. Vecsenyi János professzor nélkül sokkal nehezebb lett volna – mondja Emil. – Rengeteget tanultunk a professzor úrtól a startupok világáról. A csapatot Szoták Soma is segítette kiváló grafikai munkáival, amiért szintén nagyon hálásak vagyunk.”

Nem mindennapos, hogy négy diák, köztük két középiskolás – a társadalmi felelősségvállalás jegyében – suli után kvantum-számítástechnikai programok fejlesztésével és adatok elemzésével tölti szinte az összes szabadidejét, ráadásul munkájuk eredményét rangos nemzetközi versenyen díjazzák. Hogy kik ezek a fiúk közelebbről?

A csapat tagjai balról: Szoták Soma, Koór Levente, Novák Emil, Almásy Márton és Posta Donát (Fotó: Posta Pál)

Almásy Márton az Óbudai Egyetem Neumann János Informatika Karán tanul. Elsősorban az informatika és a problémák új, innovatív szemszögből való megoldása érdekli.„Már gyerekkoromban az volt az álmom, hogy feltaláló leszek, talán ezért szerettem nagyon legózni, mindig valami újat alkotni. Emiatt kezdtem el később foglalkozni az informatikával is. A számítástechnika nekem olyan, mint festőnek a vászon és az ecset. Bármit megalkothatok, ami nekem tetszik, szabadon kiélhetem a kreativitásomat. Ha ráadásul mindezzel másokon is segíthetek, nos, akkor vagyok igazán boldog.”

Novák Emil a Budapesti Műszaki Egyetem mechatronikai mérnök alapképzésére jár, ahol elsősorban robotikát tanul. Emil a BME-hez kapcsolódó Innovációs Laborban, a Demolában is aktív, rutinos innovátor, alapító tagja a Robotépítők Magyarországi Egyesületének is. „Gyerekkorom óta érdekelnek a műszaki tudományok, mindig is szerettem versenyezni. Középiskolásként rendszeresen eljártam tudományos és műszaki, robotépítő versenyekre nézőnek is, résztvevőnek is. Fontosnak tartom a tudás továbbadását, ezért végzek oktatói tevékenységet a Robotépítők Magyarországi Egyesületében és a Budapesti Műszaki Egyetemhez köthető DoItYourself szakkörben.”

A Microsoft Imagine Cup Big Idea Challenge elnevezésű versenyének fő célja, hogy a résztvevők új fejlesztési lehetőségeket és megoldásokat keressenek, közben  maradandó nyomot hagyjanak valamely iparág fejlődésében. A versenyben előkelő helyezést elért csapatok anyagi hozzájárulásra is számíthatnak, amelyet vállalkozásaik továbbfejlesztésébe fektethetnek. 

2018-ban az első helyezett a román VisionX fejlesztőcsapat lett, akik egy az orvostudományban használható újítással neveztek. Az Xvision automatikusan azonosítja az emberi testben tapasztalható anomáliákat és megbetegedéseket  röntgenfelvételek segítségével. A második helyezést a hongkongi Datax csapata érte el, akik olyan adatcsereplatform-fejlesztéssel neveztek, amely a blokklánc technológia alapjaira épül, erre épül például a Bitcoin is.

A verseny történetében először ért el magyar csapat helyezést.

Koór Levente a Berzsenyi Dániel Gimnázium 11. évfolyamos, fizika tagozatos diákja. „Engem is a gyerekkorom óta érdekel az informatika és a számítógépek világa, ezért édesapám időben elkezdte nekem megtanítani az alapokat. Később saját erőmből folytattam a tanulást. Egész életemben az volt az álmom, hogy valami maradandót alkothassak, változást teremthessek. Úgy érzem, jelenleg a rientiQBiotechnologies csapattal ehhez a célhoz rendkívül közel járok. Ami a jövőt illeti, az informatikán belül a kvantum-számítástechnika érdekel. Hollandiában szeretnék továbbtanulni.”

A csapat negyedik tagja Posta Donát, a Kutató Diákok Országos Szövetségének alelnöke. A szintén középiskolás diák a verseny idején egy skóciai ösztöndíjprogramban vett részt, így a megbeszélésekhez, közös ötletelésekhez legtöbbször Skype-on csatlakozott. Szabadidejében íjászkodik, ennek kapcsán mostanra a fél világot beutazta. „Szerintem ez nagymértékben hozzájárult a határtalan kíváncsiságom kialakulásához, ami számomra az innováció alapja. Hosszú távon informatikával szeretnék foglalkozni, ezen belül is mesterséges intelligencia érdekel – mondja. – Az, hogy itthon vagy Angliában, egyelőre még nem dőlt el.”

Donát szerint a versenyen elért helyezés az első komoly visszajelzés arról, hogy jó úton járnak. „Hatalmas lökést adott a csapatnak az eredmény. Jelenleg igyekszünk tovább építkezni, bővíteni a vállalkozásunkat. A következő komoly kihívás a csapat előtt az Imagine Cup nemzetközi innovációs verseny lesz,  amihez természetesen örömmel látunk minden támogatást.”

A diákoknak legközelebb április 4-én szurkolhatunk, akkor lesz ugyanis a Microsoft Imagine Cup magyarországi döntője. A csapat célja továbbjutni a kelet- és közép-európai regionális döntőbe. Ha ott is sikeresen szerepelnek, irány a nemzetközi döntő, amit idén Seattle-ben rendeznek. Utána – ha minden jól megy – célba veszik Amerikát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top