nlc.hu
Aktuális
Reptéri dolgozó halt meg a Liszt Ferenc repülőtérnél történt hajnali balesetben

Reptéri dolgozó halt meg a Liszt Ferenc repülőtérnél történt hajnali balesetben

Kisbusszal ütközött egy autó. A sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni.

Halálos autóbaleset történt csütörtök hajnalban Budapesten: kisbusszal ütközött egy autó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának felvezető útján – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

Az első hírek szerint az autóba beszorult egy ember, őt a mentők megpróbálták újraéleszteni, de sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A kisbuszban utazó ember könnyebben sérült.

Fotó: Mihádák Zoltán (MTI)

Az AMS Airport Medical Service nem sokkal később a Facebook-oldalán közölte, hogy a balesetben egy reptéri dolgozó vesztette életét.

Az pedig a Katasztrófavédelem fotóiról derült ki, hogy a balesetben érintett kisbuszt is egy reptéri dolgozó vezette, mivel a Wizz Air logója látható rajta.

Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top