nlc.hu
Aktuális
Uszodában mutogatta nemi szervét gyerekeknek

Uszodában mutogatta nemi szervét gyerekeknek

Az idős férfi hajszárítás közben mutogatja előszeretettel nemi szervét. A biztonságiaknak még nem sikerült fülön csípni az uszodai szatírt.

Egy hatvanas éveiben járó férfi ellen próbálnak fellépni az egyik Fejér megyei uszodában. A szülők állítása szerint a kéjenc hajszárítás közben mutogatja a nemi szervét a gyerekeknek – írja a Bors.

Az idős férfi egy miniatűr törölközőben, enyhe harántállásban helyezkedve szárítja a haját. Mindene látszott ott alul. A szemével fürkészte a gyerekeket, látszott, hogy direkt csinálja

– írta az egyik felháborodott anyuka a Facebookon.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysághoz feljelentés vagy bejelentés nem érkezett a kérdéses témában, azonban a nyomozók a közösségi médiában megjelentek alapján szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top