Aktuális

Alattomos módon raboltak ki járókelőket, 15 évet is kaphatnak

Akár 15 évet is kaphat az a két férfi, aki pár napon belül két embert is kirabolt a nyílt utcán úgy, hogy közben össze is verte őket.

Hamarosan bíróság elé állhat az a két, előzetes letartóztatásban lévő férfi, akik ellen csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség.

A vádirat szerint a vádlottak 2017. április 17-én kora hajnalban a VII. kerület, Blaha Lujza téri aluljáróban figyeltek fel az ittas állapotban lévő sértettre, majd követték azért, hogy értékeit megszerezzék. A vádlottak a férfit a Rákóczi úton érték utol, ahol az egyikük mögé lépett, és hátulról lefogta, míg társa átkutatta a ruházatát. A támadók a sértett nadrágjából kivették a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel, illetve okiratokkal együtt, valamint elvették a férfi mobiltelefonját is.

Amikor a férfi megpróbálta visszaszerezni ellopott értékeit, akkor az egyik vádlott arcon ütötte, majd társával együtt elmenekültek.

Két nappal később a hajnali órákban a Bartók Béla úton figyeltek ki egy férfit, utánamentek, majd amikor mögé értek, egyikük meglökte, ettől a sértett a földre esett. A férfi felállt, és megpróbált elmenekülni a támadói elől, ekkor azonban őt a másik vádlott ököllel arcon ütötte.

Az ismét földre kerülő sértett zsebeit ezután a vádlottak átkutatták, miközben egyikük még ezalatt is többször megrúgta a férfit. A vádlottak végül a sértett mobiltelefonját vették el, majd azzal elmenekültek a helyszínről.

A vádlottakat akár 15 éves szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top