– Anya, nézd! Színarany!
– Jaj, tedd azt le, kislányom! Nem színarany az, hanem szar!
Illetve:
Próbababát keresek három napja, nem láttál? Darabokat találok, de az nem jó, már van egy majdnem teljes ember: férfitest, különböző lábak és egy darab női kar. Megőrülök.
A fenti elcsípett mondatokkal nagyjából össze is foglaltuk, milyen volt a hangulat a nyolcadik kerület körúton túli részén a lomtalanítás utolsó óráiban. Azaz: egyszerre hatalmas buli egy apokalipszis után játszódó film díszletei között és közegészségügyi rémálom.
A Józsefvárost március elején érte el a lomihullám; több etapban pakoltak le-fel, és intézkedett a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) a kerület különböző pontjain. Így van ez mindenhol, például Óbudán is, ahol pont egy éve jártunk, ám a nyolcker szokás szerint különleges eset.
Például ezért:
- Nagyon szűk utcák. „A hulladékot kéretik úgy kihelyezni, hogy könnyen hozzáférhető legyen, de ne akadályozza a forgalmat” – kérte a lakosságtól az FKF. „Hahaha!” – válaszolta erre a lakosság.
- Majális- és házibuli-hangulat egyszerre. A Merdzsókból mulatós szól, a kezekben Löwenbrau, a lomizók, az utca egyébként is jelen lévő népe (amely élvezi a húsz fokot) és a szimpla járókelők megkülönböztethetetlenek.
- Mindenféle lomizó. A nyolckerben reprezentálva az összes társadalmi réteg: az alkalmi, a lomhalmokra rácsodálkozó böngészők, az öntudatos, célirányos hobbisták és a megélhetési, a lomizást ipari szinten űző munkásréteg. Meg persze a sámlikon (illetve az elit inkább fotelekben) hesszelő őrző-védők.
- Intenzív rendőrségi jelenlét. Ezt nem kell magyaráznunk.
- Erősebb érdekképviselet. A nyolcadik kerületi lomkereskedelem elképesztő tempóban és intenzitással zajlik, a helyi erős emberek tehát időben befoglalják a stratégiailag fontos pozíciókat, és keményen fellépnek, ha bárki kóstolgatná őket. Műszakok, beosztások vannak, nincs mese, full-time meló ez.
- Az áruk gyorsabb és hatékonyabb logisztikája. A furgonok, utánfutós autók úgy parkolnak az úttesten, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga; talán azért, mert az is. Nem vegzálják őket, az autósok óvatosan kikerülik a pakolókat, a hatóságok meg úgy vannak vele, hogy ez most ilyen.
- A lomtalanítás hatósági szabályainak laza értelmezése. A veszélyes és a szelektíven gyűjthető hulladékot elvileg külön kellene kezelni. Ehhez képest láttunk akkumulátortól kezdve teljes házi könyvtáron át betört képernyőjű katódcsöves tévékig mindent. A kedvencünk ez a teljes ablakgarnitúra volt, amely csak arra várt, hogy a botladozó gyerekek felnyársalják magukat rajta.
- Kevesebb kincs, több kacat. Évek óta trend, hogy az igazi kincseket vagy ki sem dobják, vagy azonnal elkelnek, így inkább tüzelőt és véletlenszerű használati tárgyakat lehet találni, mint ereklyéket és ritkaságokat. Azért az utóbbira is van példa: két blogger véletlenül rábukkant egy táskányi fantasztikus, 40-50 éves sztereó diafilmre.
- Végül pedig a lomtalanítás hőse: a néni, aki már akkor seprűzte az utcát, amikor a lomok még ott voltak. „Valakinek ezt is meg kell csinálnia”, mondta, mi pedig nem tudtunk belekötni.
Ottjártunkkor a kerület nagy részén már elszállították a lomokat, csak az Orczy negyed pár utcájában ment a biznisz (ott viszont annál intenzívebben). Ennek kapcsán muszáj beszélnünk (és megmutatnunk) a lomizás szó szerint sötét oldalát. Arról ugyanis kevesen beszélnek, mi marad az utcasarkokon, miután elszállították a lomokat. Például ez:
Hála annak, hogy a lakótelepek és ódon bérházak népe ilyenkor mindent, de tényleg mindent kiszór. az FKF érthető módon képtelen az utolsó üvegszilánkig és rozsdás szögig mindent elszállítani. Azaz: van sarok, ahol még súlyosabb és veszélyesebb a helyzet lomtalanítás után, mint alatta.
A Szigony utcai lakótelep például tele volt izgatott gyerekkel és feszült szülőkkel; utóbbiak hadonászva könyörögtek az előbbieknek, hogy ne vegyék fel a kitűzőket, ne kóstolják meg a kopott kisautókat és végtaghiányos babákat, illetve, hogy a ki tudja, milyen folyadékkal átitatott plüssmackó már nem játék.
A helyzet a lakótelep azon két pontján a legsúlyosabb, ahol véletlenül vagy poénból (inkább az utóbbi)
egyszerűen felgyújtották a lomokat, és kész.
Megnéztük a híreket, a tűz nem terjedt tovább, és nem sérült meg senki, de a romokat látva hatalmas máglya lehetett. Az egyik helyen megúszta a ház, a másikon, ahol közvetlenül a fal mellé pakoltak le, minden füstös és kormos lett. A legjobban a fát sajnáljuk.
Megkérdeztük a józsefvárosi rendészet két munkatársát, hogy is van ez. Nagyon kedvesen elmagyarázták, hogy ezzel nehéz mit kezdeni, az FKF-nek pedig nem kötelessége a lomok után maradt romokat is eltakarítani. Ennek ellenére nekilátnak, söprűvel és ipari szemétlapátokkal járják majd az utcákat a következő napokban, elvileg nyoma nem marad a lomtalanításnak. Kivéve a felégett területeket.
A Dugonics utcában, tehát az egyik legsúlyosabb helyszínen példás munkát végeztek. Csúszkás képpáron mutatjuk a hétfő délutáni és a kedd reggeli helyzetet.
A lomtalanítás miatti áldatlan állapot évről évre téma. Karácsony Gergely zuglói polgármester tavaly is kiakadt a kerület zöldövezetét (tehát nyolcvan százalékát) felszántó lomoktól, amiktől mozdulni sem lehetett. Szerinte megoldás lehetne, ha csak külön kérésre szállna ki és szállítana az FKF, ami persze lakossági részvételt és emberfeletti szervezést igényelne, de az utcák megúsznák. A nyolcadik kerületiek persze ettől még kipakolnának minden évben. Legfeljebb megoldanák az egészet házon belül, FKF nélkül.
