nlc.hu
Aktuális
Nagyobb bírságot kapott, de nem megy börtönbe a Dózsa György úti gázoló

Nagyobb bírságot kapott, de nem megy börtönbe a Dózsa György úti gázoló

M. Richárd 50 ezer helyett 200 ezer forintos bírságot kapott, mert megszegte a házi őrizet szabályait.

M. Richárd, a Dózsa György úti halálos balesetet okozó sofőr februárban megszegte a házi őrizet szabályait, mikor találkozott a barátaival egy plázában. Ezért a másodfokú bíróság felemelte az ellene kiszabott bírságot 50 ezer forintról 200 ezer forintra. Az ügyészség korábban próbálta elérni, hogy a férfi kerüljön rács mögé a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva.

MTI fotó: Mihádák Zoltán

A 24. hu idézi a bíróság közleményét: „A másodfokú bíróság álláspontja szerint is a fokozatosság elve alapján, a házi őrizet szabályait először megszegő gyanúsítottal szemben nem indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás elrendelése, hanem elég a rendbírság kiszabása. De a másodfokú bíróság a gyanúsított büntetett előéletére és a szabályszegés jellegére tekintettel úgy ítélte meg, hogy a kiszabott rendbírság összege enyhe, ezért azt felemelte 200 000 forintra. A gyanúsított továbbra is házi őrizetben maradt.

M. Richárd tavaly május 15-én az általa vezetett kabrióval nagy sebességgel nekicsapódott egy másik autónak, amely az ütközés erejétől belerohant egy buszmegállóba. Két ember halt meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top