Aktuális

Meghalt Ramsay Győző

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa.

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 88. évében, Münchenben elhunyt Ramsay Győző, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának munkatársa, a németországi emigráció meghatározó alakja – tudatta a család kedden az MTI-vel.

Ramsay Győző 1930-ban született Budapesten, tanulmányait a háború megszakította, szüleivel nyugatra került, majd 1946-ban hazatért. A kommunista diktatúrában osztályidegennek bélyegezték, így az érettségi után nem tudott továbbtanulni. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát, és miután részt vett az 1956-os forradalomban és szabadságharcban, elmenekült az országból, és a nyugat-németországi Kölnben kezdett új életet, ahol a színművészeti főiskolán tanult a rendező szakon.

Köln után Münchenben telepedett le, és csatlakozott a SZER magyar szerkesztőségéhez. A rádiónál végzett munkájáért 2001-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök kitüntette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével. Az elismerést Prőhle Gergely akkori berlini nagykövet adta át, aki kiemelte, hogy Ramsay Győző hangja a rádióban buzdításként szólt az elnyomás korszakában, és így közvetve hozzájárult a kommunista rendszer bukásához.

Ramsay Győző a nyugdíjazása után is aktívan részt vett a müncheni Magyar Katolikus Egyházközség életében, és budapesti látogatásai alkalmával műsorvezetőként közreműködött a Magyar Televízió történelmi dokumentációs adásaiban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top