nlc.hu
Aktuális
Csomagtartón kapaszkodva utaztak a házibuli után, aztán jött a baj

Csomagtartón kapaszkodva utaztak a házibuli után, aztán jött a baj

Hamarosan bíróság elé kerül azoknak a fiataloknak az ügye, akik részegen autóztak Miskolcon, egyik társuk pedig maradandó fogyatékossággal járó sérülést szerzett, miután leesett a kocsi csomagtartójáról az aszfaltra.

„Közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény” miatt emelt vádat az ügyészség azok ellen a miskolci fiatalok ellen, akik részegen autóztak szilveszterkor a városban, ám egyikük maradandó fogyatékosságot szerzett, amikor leesett a kocsiról.

Az ügyben a napokban tartott bizonyítási eljárást a Miskolci Járásbíróság, újra rekonstruálták a végzetes estén történteket.

Eszerint a fiatalokból álló társaság egy miskolci házibuliban búcsúztatta az óévet. A buliban alkoholt is fogyasztottak, majd egyikük autójával indultak tovább az éjszakába. Az autó ittas tulajdonosa átengedte a vezetést az egyik szintén részeg haverjának, és amíg ketten az autó csomagtartójára ültek fel, addig az autó tulajdonosa a napfénytetőn keresztül az autó tetejére ült ki.

Bár a részeg, alkalmi sofőr nagyon óvatosan közlekedett, mégis baleset történt. A csomagtartón utazók közül az egyik idejében le tudott ugrani, ám a másik leesett az aszfaltra, és életveszélyes, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett.

Az ügy elsőrendű vádlottja az ittas alkalmi sofőr, a másodrendű vádlott a kocsi tulajdonosa, míg a sértettek azok a fiatalok, akik a csomagtartón utaztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top