fogyatékosság
Négy fogyatékossággal élő fiú, akik csak a Balatonra szerettek volna eljutni – ezt nem az állapotuk, hanem a környezetük nehezítette meg
Ezer guggolásra kötelezték büntetésből, örökre fogyatékos lett a kamasz
Testi fogyatékosságot hazudott a juttatások miatt, közben pedig maratonokon indult
„Én lepődtem meg a legjobban, hogy hozzám jött” – több évtizednyi magány után talált rá a boldogság az áll nélkül született férfira
Jogtalanul fogvatartottak egy végtaghiányos férfit a rendőrségen, mondván a lábprotézis nem fogyatékosság
„Senki nem alkalmazott, de most végre értékesnek érzem magam” – saját kézműves vállalkozást indítottak fogyatékossággal élő fiatalok
„Anya nem hal meg előtted, itt lesz, elkísér majd a végéig”
Bodybuilder lett az agyi bénulásos férfiból
Megalázták a buszon a segítséggel élő lányt
Jövőre akár 96 ezer forintot is visszaigényelhet az, aki tartósan beteg
Másokat szeretne motiválni Jessica, aki karok nélkül szerzett pilótaengedélyt
Nincs keze, de megnyerte az íróversenyt a 10 éves kislány
Nagy siker a fogyatékosbarát kávézó, jövőre nyithat a következő is
Komoly pénzt takaríthatnak meg a súlyos betegségekkel együtt élő munkavállalók
Nem engedték, hogy a fogyatékossággal élőknek fenntartott helyről nézze a Mikulás-parádét az autista kislány
Leszakította kollégája ujjpercét
Öt speciális nevelési igényű gyereket fogadott örökbe a nagylelkű férfi
Beteg és fogyatékossággal élő gyerekeket furikáz a szegedi taxis
Kétszer annyi férőhelyre lenne szükség az ország legnagyobb gyermekhospice-házában
Hiányzik mind a négy végtagja, mégis szuperapu
Kezek és lábak nélkül született, most 4 ezer darabos Lego-modelleket rak ki
Kezek nélkül született, fodrász lett
Akik átugrották önmaguk árnyékát