Aktuális

Kötelező lesz az ujjlenyomat az EU-s személyiknél

A biometrikus adatok hiánya ugyanis biztonsági kockázatot jelent az Európai Bizottság szerint.

Egységesítené az uniós személyi igazolványok biztonsági elemeit az Európai Bizottság. Brüsszel kedden nyújtotta be az erre vonatkozó javaslatot, ami szerint a jövőben az ujjlenyomat rögzítése is kötelező eleme lenne a személyiknek – írja a hvg.hu.

A javaslat azért fontos, mert a becslések szerint jelenleg 80 millió európai polgárnak biometrikus azonosító nélküli személyije van, ami biztonsági kockázatot jelent. Brüsszel ezért most minden uniós országnak kötelezővé tenné, hogy az igazolvány chipkártyája biometrikus adatokat, vagyis ujjlenyomatot és arcképmást is tartalmazzon. A hírportál szerint ez a 12 év felettiek személyi igazolványára és az uniós állampolgárok nem uniós családtagjainak tartózkodási kártyájára is vonatkozna.

Az új szabályoknak nem megfelelő okmányokat a tervek szerint lejártukkor, de legkésőbb 5 éven belül, a gépen nem olvasható okmányokat pedig 2 éven belül be kell majd vonni. A rendelet egyébként nem jelenti azt, hogy a jövőben egységes EU-s személyik lesznek majd, csak arról van szó, hogy bizonyos biztonsági elemeket kötelezővé tesznek majd a tagországokban. Dimitrisz Avramopulosz belügyi biztos szerint ezzel a terrorizmus elleni harcot is segítenék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top