Vissza tudunk emlékezni arra, hogy milyen álmaink voltak gyerekkorunkban? Például: mit szerettünk volna felhalmozni a lakásban? A „Ha én felnőtt volnék” (1965) hőse lehullott vadgesztenyére, rozsdás vasszögre, spárgára és használt villamosjegyekre vágyik, de ezek mellett elférne egy beteg sündisznócska is. Az aranyhalnak jó helye lenne a kádban, a tölgyfának pedig a nappaliban. Labdázni is lehetne, egészen nyugodtan.
Vagy megvan még az érzés, amikor kamaszként növekvő ijedtséggel szemléljük magunkat a tükörben, mint a „Kire ütött ez a gyerek?” (1974) főhőse? Miközben egyre elégedetlenebbek leszünk a látvánnyal, a környezetünk – ki tudja miért – inkább a viselkedésünket kifogásolja. Mióta nem vagyunk kedvesek, okosak és szépek, még az is rejtély, hogy az új, „ütődött, nyegle és idétlen” énünk vajon kire hasonlít ebben a családban.
Janikovszky Éva hol a gyermek, hol a kamasz hangján szólal meg, egyedi humorral és lényeglátással mesél a kicsik és a fiatalok lelkéről, világlátásáról. De érdemes megfontolni komoly, „felnőttes” stílusban írt gondolatait is.
Janikovszky Éva (született Kucses Éva) író, költő, szerkesztő
Következzen tíz idézet, mely a segíthet a gyereknevelésben – minimum azzal, hogy megnevettet:
1. „Nem tudom, miért van az, hogy a felnőtt csak akkor igazán boldog, ha a gyerek jól viseli magát. Mi öröm van abban? Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék.” (Ha én felnőtt volnék, 1975)
2. „Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni.” (Ha én felnőtt volnék, 1975)
3. „A felnőttek mindent előre tudnak. Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, azt is, hogy felgyújtom, azt is, hogy kiöntöm, azt is, hogy megfázom, azt is, hogy tönkreteszem és azt is, hogy nem lesz ennek jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz.” (Kire ütött ez a gyerek? 1974)
4. „Tudom, hogy felnőttkoromban (…) majd megbecsülöm a pénzt, amit nekem kell megkeresnem, majd visszasírom még a gyerekkoromat, amikor mindenem megvolt, és majd megtanulom, hogy milyen az élet, de sajnos a magam kárán. Csak az a baj, hogy nekem ezek közül egyik se olyan fontos, hogy siessek miatta felnőni, és különben is, szeretek mindent az utolsó percre hagyni.” (Kire ütött ez a gyerek? 1974)
5. „Ide figyelj, odahaza volt nekünk a kertben egy magas diófánk. Nehéz volt rá fölmászni, a törzséről visszacsúsztam, mindig lehorzsoltam a térdem. De én nagyon szerettem a fa tetején üldögélni, egy nap többször is fölmásztam rá. Aztán egyszer a nagyanyám meglepett egy kislétrával, odatámasztotta a fa alá, kényelmesen fölsétálhattam rajta, akár a lépcsőn. Néhányszor kipróbáltam, aztán bevittem a kislétrát a fészerbe. Szegény nagyanyám nem értette, de te érted, ugye?” (Aranyeső, 1962)
Réber László illusztrációja
6. „Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél.” (Velem mindig történik valami, 1972)
7. „…sajnos az én apukámat nem érdekli, hogy a más gyereke mit csinál. Az csak akkor érdekes neki, ha a más gyereke véletlenül nem csinál semmit.” (Velem mindig történik valami, 1972)
8. „ (…) Mert úgy látszik, néha egy anya is tévedhet a megérzéseiben.
Meg azok is, akik ránézésből biztosan tudták, hogy fiú lesz.
De amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok,
és kislányom van, eszembe se jutott, hogy fiút vártam,
csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges,
és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk,
senki más.
Hogyan is lett volna fiú, mikor kislány!” (Örülj, hogy lány! 1983)
9. “Nálunk az úgy van, hogy ha krimi megy a tévében, akkor én kicsi vagyok, a Bori meg nagy, de ha le kell szedni a pókot a falról, akkor mégis én vagyok a fiú, és ő a lány.”
10. “Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,
hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.
Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,
előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.
Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod
az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,
amikor már kevésbé szorítanak
megélhetési gondok…” (Ők ma gyerekek)
+ 1 életbölcsesség, melyet mindenképp érdemes megtanítani a gyerekeknek:
“Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.” (Mosolyogni tessék! 1998)
Érdekességek Janikovszky Éváról
(Szeged, 1926. április 23.- Budapest, 2003. július 14.)
· többször is nevet változtatott: Kucses Évaként született, ezt Kispálra magyarosította, majd férje, Dr. Janikovszky Béla családnevét vette fel, évekkel az esküvő után
· az egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat, szociológiát és pszichológiát is hallgatott, tanári oklevéllel rendelkezett
· bár sokan gyermekkönyveiről ismerik, minden korosztálynak írt, több mint harminc könyve jelent meg, jelentős részük Réber László illusztrálásával
· a rendszerváltás előtti ifjúsági irodalom ismert alakja volt: pöttyös és csíkos fedelű lányregényei is jelentek meg, például a Szalmaláng és az Aranyeső
· külföldön is népszerű: több mint harminc nyelvre fordították le a Kire ütött ez a gyerek? és a Velem mindig történik valami című könyveit
· 1954-ben lett a Móra Kiadó (korábbi nevén: Ifjúsági Kiadó) lektora, majd főszerkesztője volt, egészen 1987-es nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. A kiadót ma fia, Janikovszky János vezeti.
