Aktuális

Szakértő: a gyengébb matekosok is megszerezhették a kettest a keddi középszintűn

A feladatsor úgy volt összeállítva, hogy a könnyebb részfeladatokkal is értékes pontokat lehessen szerezni.

Magabiztos függvénytáblázat-használattal a gyengébb matekosok is megszerezhették a kettest a középszintű matekérettségin. Az első részben a könnyebb összefüggéseket kellett alkalmazni, a második rész matekpéldáit pedig úgy állították össze, hogy ha valaki csak egy-egy feladatrészt tud megoldani, azzal is értékes pontokat szerez – mondta az Eduline által megkérdezett szakértő a keddi középszintű matematika érettségiről.

A szakértő a vizsga első részéről azt mondta: több olyan feladat is szerepelt a feladatlapon, amit általános iskolai tudással is meg lehet oldani, mivel egyszerű szorzással, osztással vagy átlagszámítással is ki lehetett számolni az eredményt. Voltak ugyanakkor kisebb buktatók is a feladatsorban: például a halmazokkal foglalkozó feladat szövegéről a szakértő azt mondta, érdemes volt kétszer is átolvasni, emellett pedig volt becsapós feladat is. A feladatok között szerepeltek halmazok, függvények, gráfok és százalékszámítás is.

Fotó: Máthé Zoltán, MTI

A vizsga második részének első három feladatát kötelezően mind meg kellett oldani. Ezek között volt kétismeretlenes egyenlet, egy geometriai feladat és egy számtani sorozattal kapcsolatos példa is. Az első kettő feladat egyszerű volt a szakértő szerint, a harmadik azonban trükkösen volt megfogalmazva, emiatt néhány diák kétségbeeshetett.

Ezen felül volt még három, egyenként 17 pontos feladat is, amelyek közül csak kettőt kellett megoldani. Ezek voltak a legnehezebb példák. Ezek közül az egyik egy dominókról szóló logikai-valószínűségszámítási példa, a második egy fagylalttölcsérről szóló térgeometriai feladat, a harmadik pedig a diákok internetezési szokásait taglaló összetett feladat volt. A szakértő szerint ezekben voltak olyan részkérdések, amelyeket magabiztos matektudás nélkül is meg lehetett válaszolni, így pedig értékes részpontokat lehetett szerezni.

A kettest magabiztos függvénytáblázat-használattal meg lehet szerezni, mert az első részben a könnyebb összefüggéseket kellett alkalmazni, a második részben is vannak vadászható pontok, ha valaki csak egy-egy feladatrészt meg tud oldani, azzal már közelebb kerül a minimumpontszámhoz

– foglalta össze véleményét az idei középszintű matekérettségiről a szakértő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése