„Albert nem tartotta sokra a puszta szórakozást” – Marcia Szent-Györgyi egy különleges házasságról

A C-vitamin felfedezője, a neves rákkutató, Szent-Györgyi Albert nemcsak a szakmájában volt igazi óriás, a magánélete is regényesnek mondható. Túlélte a világháborúkat, megmenekült a náciktól, és összesen négyszer volt házas. Egyik felesége és egyetlen gyermeke rákbetegségben halt meg, miattuk (is) fordította karrierje utolsó évtizedeit a rákkutatásra. Negyedik feleségét, Marciát már nyolcvanon túl ismerte meg. A nő nem tudós közegből érkezett, hanem a művészetek felől, mégis jól kiegészítették egymást. A férfi 83, a nő 35 éves volt, amikor összeházasodtak, és a Nobel-díjas kutató vele töltötte élete utolsó tíz évét. Marcia Szent-Györgyi a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj díjátadó gálájára érkezett Budapestre unokájával, a tizenkét éves Siennával (Marcia lánya még a Szent-Györgyi előtti házasságából született), és örömmel mesélt a közös életükről.

Amikor a hetvenes években összeházasodott Szent-Györgyi Alberttel, sejtette, hogy még évtizedekkel később is róla beszélget majd újságírókkal?
Számomra hatalmas megtiszteltetés, hogy még mindig Albertről beszélhetek, de be kell vallanom, akkoriban nem gondoltam rá, hogy ez lesz a sorsom. Ez egy teljesen hétköznapi házasság volt, vonzódtunk egymáshoz, szerettük egymást, és akkoriban még ez volt az igazán fontos. Kellett néhány év, mire felfogtam, hogy Albertnek milyen fontos szerepe volt a világban.

Az Egyesült Államokban mennyire ismerik őt és a munkásságát?
Tudományos körökben nagyon is, a hétköznapi emberek már nem annyira. Az USA hatalmas ország, óriási hírnév kell ahhoz, hogy mindenütt ismerjenek valakit. Elsőre nekem sem mondott semmit az ő neve. Egyedülálló anya voltam, és naphosszat azért dolgoztam, hogy jól éljünk a lányommal. Valószínűleg mi ketten sohasem találkoztunk volna, ha nincs Csapó Árpád, aki Albert tanítványa és barátja volt, egyben az én ismerősöm. De szóljon nyugodtan, ha nem szeretné meghallgatni az egész sztorit…

Marcia és unokája Sienna (Fotó: Révai Sára)

Dehogynem. Azért jöttem.
Akkoriban egy általános iskolában tanítottam, és az egyik tanítványom volt Árpád kislánya, innen ismertük egymást. Árpád rengeteget mesélt egy ismerőséről, Szent-Györgyiről, és folyton azt szajkózta, hogy szerinte nekünk kettőnknek találkoznunk kéne. Nem éreztem, hogy sok közös témánk lehetne, hiszen több ezer kilométerre születtünk egymástól, más-más korosztályhoz tartoztunk, szóval eléggé vonakodtam. Aztán amikor Bostonba költöztem, egyszer csak megcsörrent a telefonom. Albert volt az, és rögtön azt kérdezte, mikor látogatom meg őt. Így kezdődött az én tündérmesém, aminek még ma is hatása alatt élek.

Milyen emlékeket őriz az első találkájukról?
Telefonon megbeszéltük, hogy a következő hétvégén meglátogatom őt. Nem igazán tudtam, mit várjak, hiszen a fényképek mindig annyira csalókák tudnak lenni. Bostonból átbuszoztam Woods Hole-ba, ahol Albert élt, egy nagyon forgalmas, turistákkal teli, tengerparti vidéken. Befutott a busz egy emberekkel zsúfolt pályaudvarra, több százan lehettek ott, és a buszról leszállva egyszer csak kiszúrtam őt a gyönyörű, fehér hajával és csodálatos, nagy mosolyával. Talán túlzásnak tűnhet, de tényleg olyan volt, mintha köd szállna le rám: semmi mást nem láttam, csak őt. Ő volt az én hercegem. Szerelem volt első látásra.

És ha nem vagyok indiszkrét: mi történt aznap?
Elmentünk vacsorázni, aztán rengeteget beszélgettünk a hatalmas házában. Utólag visszagondolva kicsit olyan volt az egész, mint egy interjú. Albert rengeteget kérdezett. Sok nő volt az életében, eddigre már pontosan tudta, mit akar. Gondolom, jól szerepeltem, mert másodszor is randizni hívott (nevet).

Ön festő, akit inkább a művészetek foglalkoztatnak, míg Albert a tudomány embere volt. Mi volt a közös önökben?
Sok közös volt bennünk. Elég magamnak való személyiség vagyok, és nagyra értékelem a harmonikus magánéletet, mert szükségem van nyugalomra a festéshez. Albert is így dolgozott, és számára is fontos volt, hogy békésen, távol a világ zajától éljen.

Albert 1986-ban halt meg. Mesélne az utána való életéről?
Később találkoztam egy patológussal, aki pont abban a kórházban dolgozott, ahol Albertet is kezelték. Huszonhárom évig éltünk együtt, de sohasem házasodtunk össze. A személyisége sokban hasonlított Albertére, de már ő is meghalt. Most egyedül élek, és az időm nagy részét a festés viszi el. A lányom és az unokám Kaliforniában él, ezért sajnos viszonylag ritkán láthatjuk egymást. Én maradtam Woods Hole-ban, de már egy kisebb házban, mint ahol a férjemmel éltünk. 

 „Nagyon egészségtudatosan élt, és ilyen szempontból is teljesen megváltoztatta az életemet.”

Gyakran eszébe jut?
Velem van mindennap. A rendíthetetlen nyugalma. A halála előtt hagyott nekem egy kis üzenetet: „Hogyha szerethetlek téged odaátról, akkor biztosan szeretni foglak.” Sosem fogom elfelejteni.

Amikor megismerte őt, nem tartott attól, hogy túl sok lesz önök között a korkülönbség? Mégiscsak közel ötven évről beszélünk…
Imádtam Albert érettségét. Imponált, hogy egy ilyen gazdag élet van mögötte, és az a rengeteg tudás a fejében. Hát nem mindenki arra vágyik, hogy egy stabil, érett partnere legyen?

Óriási a botrány az irodalmi Nobel-díj körül

Voltak Albertnek olyan magyar szokásai, amiket az Egyesült Államokban is megőrzött? Ragaszkodott valamilyen tradícióhoz?
Bár szerette a magyar konyhát, nem találta túl egészségesnek, ezért csak különleges alkalmakkor evett magyar ételeket. Nagyon egészségtudatosan élt, és ilyen szempontból is teljesen megváltoztatta az életemet. Szigorúan betartotta, hogy napi háromszor evett, mindig ugyanabban az időben, és csak ritkán sült ételeket. Tudatosan kerülte a zsíros ételeket, és rengeteget sportolt. Fiatalon sokat lovagolt és teniszezett, később főképp úszni járt a tengerhez. Amikor megismertem, még meg tudta csinálni a hátra szaltót, pedig már túl volt a nyolcvanon. Együtt vettünk táncleckéket. Albert nagyon jó táncos volt, és ha volt egy kis időnk, vitorlázni is eljártunk. Motorozni is szeretett, de mindig nekem kellett figyelmeztetnem, hogy vegyen fel sisakot. Egyszer a rendőrséggel is akadt dolga emiatt (nevet).

Mondhatni, hogy Albert egyfajta szupersztárja volt a tudományos világnak?

Biztos vagyok benne, hogy az volt. A világ minden tájáról jöttek a házunkba tudósok, hogy konzultáljanak vele. Hihetetlen tudás volt a birtokában. Nemcsak anyanyelvi szinten beszélt franciául, hanem a kvantummechanikáról is tudott társalogni ezen a nyelven. Én nagyon csendes, visszahúzódó embernek ismertem meg őt, de amikor olykor elment egy-egy tudományos rendezvényre, ha megszólalt a zene, képes volt a színpadra felugorva táncolni. Mindenki felpattant az asztaltól és őt tapsolta. A beszédei is mindig hihetetlenül erőteljesek voltak. Odahaza viszont nyoma sem volt annak az Albertnek, amit a legtöbb ember ismert. Teljes mértékben a munkájának, a rákkutatásnak szentelte magát, ez volt nála az első. Tudta, hogy nem élhet örökké, és a hátra lévő idejét nem akarta elpazarolni. Amikor bezárkózott a laborba, csak a technikus-segítője lehetett vele, és csak olyankor szakította meg a munkát, ha eljött az ebédidő. Nagyon szervezett módon dolgozott, szinte minden munkával kapcsolatos gondolatát papírra vetette. A nagy projektek vonzották, az olyanok, amik által jobbá tehette a világot. 

„Teljes mértékben a munkájának, a rákkutatásnak szentelte magát, ez volt nála az első. Tudta, hogy nem élhet örökké, és a hátra lévő idejét nem akarta elpazarolni.” (Fotó: Révai Sára)

Ön azért bemehetett hozzá a laborba?
Persze, azért nem volt tiltott zóna, de ok nélkül sosem zavartam volna. Általában csak szóltam neki, ha kész lett az ebéd, meg effélék. És persze az alapítványában dolgoztam titkárnőként, szerveztem az utazásait, intéztem a számláit, olykor gépeltem neki…

Úgy hallottam, hogy fontos volt számára a kikapcsolódás, és a tanítványait is arra biztatta, hogy időnként szórakozzanak. Elment velük moziba…
Ez még akkortájt lehetett, amikor még Magyarországon élt. Szerintem mialatt együtt voltunk, egyszer vagy maximum kétszer mentünk el moziba. Albert nem tartotta sokra a puszta szórakozást. Úgy érezte, elveszi az időt a valóban fontos dolgoktól. Soha nem olvasott például regényeket, ha könyvet láttam a kezében, az biztosan valami tudományos kötet volt. Az oktatás szerepe pedig szerinte az, hogy megtanítsa az embereknek, hogyan használják a könyvekben elraktározott tudást. 

A politika viszont erőteljesen foglalkoztatta.
Amikor az Egyesült Államokba költözött, több különböző napilapba is írt véleménycikket. Különösen a vietnámi háború idején írt sokat, sokszor foglalkozott azzal, hogy milyen leckéket kellett volna megtanulnunk a XX. század korábbi háborúiból. Sok interjút is adott a háború értelmetlenségéről és őrületéről. Tudta, hogy miről beszél, hiszen maga is szolgált a fronton.

Mondhatjuk, hogy pacifista volt?
Egyértelműen. Hitt a diplomácia erejében és abban, hogy minden konfliktust meg lehet beszélni, a háború nem jelenthet megoldást. A II. világháborúban számos alkalommal tette kockára az életét a nácik elől bujkálva, és rengeteg kockázatot vállalt azért, hogy szembeszállhasson velük.

„Hitt a diplomácia erejében és abban, hogy minden konfliktust meg lehet beszélni, a háború nem jelenthet megoldást.”

Nem zavarja önt, hogy szinte mindenki a C-vitamin felfedezőjeként ismeri őt, miközben annyi egyéb fontos munkája volt még?
Szerintem elég sokan vannak tisztában a rákkutatásaival is, legalábbis az Egyesült Államokban. A fiatalabb tudósgeneráció biztosan. De azzal sincs baj, ha valaki csak a C-vitaminról ismeri Szent-Györgyi Albert nevét. A C-vitamin nagyon fontos felfedezés volt, olyan jelentőségű, mintha valaki felfedezné az AIDS ellenszerét. Rengeteg ember halt meg skorbutban a C-vitamin megjelenése előtt.

Tények és érdekességek: Szent-Györgyi Albert utálta a paprikát, és a végbél érdekelte

Tavaly alapította meg a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amit a betegeikért legtöbbet tevő orvosoknak ítélnek oda. Ön most a díjátadóra érkezett. Albertet a világ inkább kutatóorvosként és tudósként ismeri, nem praktizáló doktorként. Miért érezte fontosnak, hogy a díj mellé álljon?
A karrierje elején ő is praktizált. Az orvosi karriernek komoly tradíciója volt a családjában, szóval el is várták tőle otthon, hogy praktizáljon. Aztán egy idő után rájött, hogy ez nem az a munkakör, amiben ki tud teljesedni, ezért fordult a tudományos irányába. Viszont Albert mindig is tudta, hogy a két munkakör összefügg, és kiegészíti egymást. Ez is az orvoslás része, és az is. Sok ember teljesen külön kezeli a laboratóriumok csúcstechnológiájának steril világát a hétköznapi orvoslásétól, pedig a tudósok által kikísérletezett gyógymódokat az orvosok használják a hétköznapokban. Szeretném, hogy ezzel az emberek is tisztában legyenek, és ehhez szerintem egy jó eszköz ez a díj. Ráadásul úgy tudom, egyre kevesebb az orvos Magyarországon, mert az alacsony bérek miatt sokan külföldre mennek, és egy ilyen díj abban is segít, hogy megmutatja: nekünk számít a munkájuk, elismerjük, és értékeljük az erőfeszítéseiket.

Szed C-vitamint?
Mindennap négy grammnyit. Ezt Alberttől tanultam, aki olykor még ennél is többet szedett. Működik, feltéve, hogy megelőzésre szedjük. Ha már megbetegedtünk, akkor túl késő.