Te bántalmazó kapcsolatban élsz? Dehogy! – vágjuk rá sokan egyből. Mert arra gondolunk, minket sosem ütött meg férfi. Csakhogy a bántalmazás nem ott kezdődik. Van egy általában hosszú fázis, amelyben bizonytalanok vagyunk. Mert nem is olyan könnyű megmondani, hogy ami köztünk zajlik, az csak a szokásos párkapcsolati konfliktusok sora, vagy az egyensúly rég megbillent, és valójában egy elnyomó és egy elnyomott próbál valahogy boldogulni egymással. A különbség az, hogy az egyik szeretni akar, a másik viszont birtokolni (bár általában ő is szeretetnek nevezi, esetleg annak is gondolja).
Egyáltalán nem biztos, hogy aki lelkileg bánt téged, az fizikailag is fog. De megvan az esély rá, sőt egész jól előrejelezhető.
De ha nem is üt meg a másik, akkor is érdemes végiggondolni: egyenlőségen alapuló partnerkapcsolatban élsz-e, valódi szeretettel vagy-e szeretve? Mert ha nem, annak is megvannak az elég pontos ismérvei, csak a listát kell végignézned.
Már csak azért is jók ezek a szempontok, mert a bántás sokszor nem attól, nem olyan embertől jön, akitől várnánk. Egy jól szituált, magasan képzett, a környezet által szimpatikusnak tartott ember természetesen éppúgy lehet bántalmazó, mint bárki a társadalom perifériájáról.
És vajon van, aki nem pozitívumként értékeli, ha már a második randevún megkérik a kezét? Ne ijedj meg, ha veled is így történt, de azért eláruljuk: ez sem mindig jelent jót.
Mutatjuk tehát a tüneteket, amelyeket a NANE Egyesület gyűjtött össze.
Nagy valószínűséggel bántalmazó kapcsolatban élsz, ha ezeket a jeleket tapasztalod a párodnál:
- Féltékeny: féltékenységéért a partnerét hibáztatja és elvárja, hogy az beszűkítse az életterét és korlátozza kapcsolatait.
- Kontrollál: szabályozza a partnere szabadidejét, öltözködését, baráti körét, étrendjét, pénzét (később akár ürítkezését, alvási idejét is).
- Korán elköteleződik: akár a második randevún megkéri a nő kezét, és közös életüket tervezgeti.
- Irreális elvárásokat támaszt: egy nő mindig legyen ápolt és szép, mindig legyen szexuálisan elérthető, az általa vezetett háztartás legyen mindig hiba nélküli.
- Elszigetel: partnere nem tarthat szabadon kapcsolatot a családjával, barátaival vagy munkatársaival.
- Saját problémáinak forrását másokban keresi: nem vállal felelősséget sem a cselekedeteiért, sem az érzéseiért. Erőszakos viselkedése vagy önuralma elveszítése miatt hajlamos másokat vagy a partnerét hibáztatni.
- A vitákat merev elzárkózással vagy befolyásolással zárja le.
- Túlérzékeny: apró ingerre is támadóan reagál, vagy mindig az ő érzéseivel/problémáival kell foglalkozni a kapcsolatban.
- Kierőszakolja vagy büntetésképpen megtagadja a szexet.
- Sértegeti a partnerét, bántó, megalázó dolgokat mond neki.
- A szexuális erőszak és a nők elleni erőszak témáit viccesnek tartja.
- Mereven elkülöníti a női és férfi szerepeket: úgy véli, hogy joga van a nőket és gyerekeket „nevelni” vagy „büntetni”. Úgy gondolja, hogy a nők csak háztartásvezetésre, gyerekszülésre és szexre valók.
- A viselkedése „Dr. Jeckyll és Mr. Hyde”-jellegű: idegenek előtt teljesen más, mint kettesben: csak akkor viselkedik bántalmazó módon, amikor kettesben van az áldozattal, kívülállók előtt pedig kifejezetten kedves, vagy éppen ellenkezőleg: csak társaságban durva. (Ez utóbbi mintázat főként serdülő fiúkra jellemző.)
Menekülj, ha az alábbiak történnek, mert nagy a kockázata, hogy fizikai erőszakot fogsz elszenvedni:
- A másik jelenlétében fenyegetően tárgyakat dobál vagy tör össze.
- Testi erőszakkal fenyegetőzik, vagy a testi erőszak akár csak lehetőségként is felmerül a kapcsolatban.
- Általában durva vagy türelmetlen a gyerekekkel és az állatokkal. Az együttélés során bántja a háziállatokat vagy társállatokat.
- Tudható, hogy korábbi kapcsolatában bántalmazta a partnerét.