Aktuális

Baltával verték agyon a szülőket, majd felgyújtották a házat

Balesetnek akarták álcázni a halálukat, egy órán belül letartóztatták őket.

Kegyetlen gyilkosság történt Hódmezővásárhelyen: egy helybéli nő és élettársa úgy gyilkolták meg a nő szüleit, hogy halálukat balesetnek próbálták álcázni. A rendőrök egy órán belül letartóztatták őket – közölte a rendőrség.

A kettős gyilkosságról ezután egymás után derültek ki a részletek. Május 25-én pénteken hajnalban egy tűzesethez riasztották a hódmezővásárhelyi tűzoltókat. A helyszínre kiérkező tűzoltók két holttestet találtak a házban. Hamarosan kiderült, hogy a két halott nem a tűzben vesztette életét, hanem gyilkosság áldozatai lettek. A rendőrök kihallgatták az idős házaspár lányát, illetve az ő élettársát, a kihallgatás során pedig a 47 éves nő beismerte, mit tettek. Őt és 53 éves társát is azonnal őrizetbe vették.

Fotó: Police.hu

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen 30 napra elrendelte a pár előzetes letartóztatását „a több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés” miatt – olvasható hétfői közleményükben.

Ebből az is kiderült, hogy a páros együtt élt az idős házaspárral a hódmezővásárhelyi házban, egy külön lakrészben. A gyanúsítottak „alkoholizáló életmódja miatt” azonban elmérgesedett köztük a viszony: a szülők az utóbbi időben többször is felszólították a lányt és élettársát, hogy költözzenek el tőlük.

Május 24-én, csütörtökön nagy mennyiségű alkohol és gyógyszer elfogyasztása után a nő kicsalta 86 éves édesapját a konyhába, ahol élettársa többször is fejbe ütötte őt egy baltával. Ezután a 78 éves édesanya következett. A nő ezután úgy döntött, hogy egy gázpalackot is felrobbant, hogy szülei biztosan meghaljanak. A gázpalackból kiáramló gáz meggyújtásával a ház kigyulladt, ők pedig a törvényszék közleménye szerint  „elmentek szórakozni”. Amikor hajnalban hazaértek, látták, hogy a ház nem égett le, úgyhogy még egyszer felgyújtották az ingatlant. A vizsgálatokból kiderült, hogy az idős házaspár a baltás támadásba halt bele.

A bíróság indokoltnak tartotta a pár előzetes letartóztatását, de a gyanúsítottak és védőik fellebbezése miatt a végzés nem jogerős. A Délmagyar azt írja, hogy az 53 éves férfi korábban is követett már el erőszakos bűncselekményt, így nem lehetetlen, hogy életfogytiglani börtönbüntetést kap majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése