Aktuális

Élőben közvetítette az apa, ahogyan 6 éves kislánya vezeti a teherautót – videó

Alig egy héttel a ceglédberceli tragédia után. A román rendőrség petíciót indított az vezetés közbeni élő adások ellen.

Élőben közvetítette egy román férfi a Facebookon, ahogyan 6 éves és 3 hónapos kislányát ültette teherautója volánja mögé. A kislány alig látott ki a kormány mögül, apja a felvételen mégis arra biztatta, hogy adjon még gázt. A gyermek édesanyja egy helyi portálnak azt is elmondta, az apukának még érvényes jogosítványa sincs, ennek ellenére már többször is kormányhoz ültette közös lányukat – írja a Maszol.

Egy ilyen eset már önmagában felkelti az emberek figyelmét, alig egy héttel a ceglédberceli tragédia után azonban a szokásosnál is nagyobb felháborodást váltott ki a videó. Ahogyan arról többször is beszámoltunk, múlt kedden frontálisan összeütközött egy kisbusz és egy homokot szállító teherautó, a balesetben pedig a kisbusz mind a kilenc román állampolgárságú utasa életét vesztette. Nem sokkal később kiderült, hogy a sofőr azért nem vette észre a szemből érkező teherautót, mert élőben közvetített a Facebookon, és éppen a hozzászólásokat olvasgatta.

Az eset után a román rendőrség petíciót indított annak érdekében, hogy a Facebook tegyen valamit a vezetés közbeni élő adások ellen. A „Stop az élő Facebook-adásnak vezetés közben! Lájkold az életet!” nevű petíciót már több mint 29 ezren aláírták.

A rendőrség ebben azt írja: naponta öt ember hal meg Romániában autóbalesetben, ezeknek pedig egy tekintélyes része azért, mert a sofőrök ahelyett, hogy az utat figyelnék, inkább a telefonjukat nyomkodják. Ezért a rendőrség felszólította a Facebookot, monitorozzák figyelmesebben a közvetítéseket, az embereket pedig arra kérték, hogy azonnal jelentsék a Facebookon, ha vezetés közbeni élő adással találkoznak.

Minél többen jelentenek egy ilyen videót, annál nagyobb az esélye annak, hogy a Facebook véget vet az emberéleteket veszélyeztető jelenségnek

– írták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top