Aktuális

Túszokat ejtett egy férfi Párizsban, azt mondja, bomba van nála

A hatóságok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Túszokat ejtett egy ismeretlen férfi kedden Párizs belvárosában. A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint a túszejtő egy épületben barikádozta el magát, egy belvárosi ház földszintjének belső udvarán, egy informatikai cég irodájában. Azt állítja, bomba van nála, és legalább két túszt ejtett. A rendőrség szerint a férfi az iráni nagykövettel szeretne beszélni.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint a férfi délután fél négy órakor pizzafutárként érkezett a Párizs X. kerületében található Petites-Ecuries utca 45-ös számú házához, ahol benzint öntött egy férfira, és arcon ütötte, mielőtt annak sikerült elmenekülnie. Ezután a támadó bement az épület földszintjén található egyik irodába. Egyes értesülések szerint egy kifelé menekülő terhes nőt is megütött. 

A Le Monde című napilap úgy tudja, hogy a rendőrséget 4 óra előtt tíz perccel riasztottak szemtanúk, az elitalakulatok pedig fél 5 körül érkeztek a helyszínre, ahova a tűzoltók is nagy erőkkel vonultak ki. 

A rendőrségnek sikerült kapcsolatot kialakítani a túszejtővel, jelenleg is tárgyalnak vele. A férfi azt állítja, hogy van egy tettestársa az épületen kívül. A rendőrség egyelőre nem tudta megerősíteni, hány ember lehet a túszejtővel, illetve az épületben, mert elképzelhető, hogy többen is elbújtak. 

A túszejtő személyazonosságról semmit nem közölték a hatóságok. A helyzet „nagyon zavaros” a tájékoztatás szerint, a helyszínt a rendőrség elitalakulatai biztosítják, a környéket lezárták a forgalom elől. A sűrűn lakott belvárosi kerületben minden üzlet és kávéház bezárt. 

Rendőrségi források szerint a férfi indítékai egyelőre ismeretlenek, de a jelek nem terrortámadásra utalnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top