Petárda és anyázás – a focihoz feltétlenül kötődnie kell az agressziónak?

Nemrégiben ki akartuk vinni a focirajongó fiúkat egy rendes meccsre. Hogy ne csak a tévében, ne csak Ronaldót meg Messit lássanak, érezzék az igazi stadionhangulatot. Már útközben megkezdtük a ráhangolódást (gondoskodott erről többek között a csapatokban vonuló rohamrendőrök látványa, akik a keményvonalas diósgyőri szurkolókat kísérték, hogy az éppen arra járó fradisták ne kössenek beléjük), a hangulat viszont tovább fokozódott, amikor beálltunk a sorba, hogy kiváltsuk a szurkolói kártyáinkat (igen, lehet, hogy nem ilyenkor kéne intézni). Először is a biztonsági személyzet naiv érdeklődésünket követően simán hülyének nézett, és bunkón elhajtott. Aztán láttuk, hogy az ajtó néha kinyílik résnyire, ahol a többiek anyázó hőbörgése közepette bepréselődik egy-egy ember, majd aki az ajtó előtt áll, simán felkenődik az üvegre a sorban (amiről mi is csak sejtettük, hogy annak kellene lennie) az utána következők testi erejének hatására. Aki unalmában elhajított egy petárdát, arra rávetődött néhány rendőr. Ahogy a gyerekek keresztapja fogalmazott, mindez rendesen kívül esik egy átlagember komfortzónáján, nyomát sem mutatva az európai kultúrának, messze elmaradva a színvonaltól, amit elvárnánk a 21. században egy országos sportesemény szervezettségétől. Szóval, addigra eleget láttunk-hallottunk a stadion- és a magyar első osztály hangulatából, így a gyerekekkel egyetértésben sarkon fordultunk, és elmentünk egy játszóházba. Marad a tévében Ronaldo. Jó, jó, tudom, minek vittem ki őket pont ide, ahová a legkeményebb szurkolók járnak. Talán azt reméltem, ez a szintű durvulás és agresszió már a múlté. De most úgy tűnik, nekünk továbbra sem családkompatibilis egy Fradi-meccs.

Hiányzik a kulturált közönség?

Sokan eleve nem is akarják kitenni a gyerekeket hasonló tapasztalatnak. „A múltkor kint voltunk egy helyi meccsen, mert a fiam rúgta a kezdőrúgást, de nem hiszem, hogy a közeljövőben meg akarnánk ismételni ezt a programot” – mondja Madariné Molnár Tünde, három gyerek anyukája, pszichológus. Szerinte egyáltalán nem gyerekeknek való a stílus, amit sok szurkoló megenged magának. „Ment az anyázás, a bíró folyamatos szidása. Mégis olyan érzésem volt, mintha ott, akkor csak engem zavarna ez. Pedig nyilván nem csak minket riaszt el az agresszió. Szomorú, hogy Magyarországon ez a »normális« szurkolói attitűd. Mert így azok a családok, akiknek számít, hogy a gyerekük milyen közegben tölt el néhány órát, messze elkerülik a focipályákat. És hogyan lesz így valaha kulturált, focit értő közönség?”

Nélküle nem megy?! (Profimedia)

Mert persze ebbe a közegbe belenő a következő generáció: már a kicsi gyerekeket is a szurkolói sállal bekötött arccal viszik a meccsre, csak a szemük látszik ki, hadd szokják.  Vajon a klubcsapatok dolga lenne, hogy kicsit kampányoljanak a kulturált viselkedés mellett? Hogy azt kommunikálják, nem kell feltétlenül trágár módon, egyik szurkolói zónából a másikba átordítozva, mutogatva szidni egymás édesanyját? Vagy a játék iránti szenvedély, a rajongói extázis felment még a deviancia alól is? Egyértelműen nem.

„Ha betartjuk a szabályokat, nem lehet gond”

Van, aki szurkolóként és apaként úgy gondolja, nem szabad a gyerekeinket teljesen burokban tartani. Így van ezzel egy négyéves kisfiú apja, László is, aki amellett, hogy elhivatott Újpest-szurkoló, egy vidéki gimnázium tanára. „Ha bekerül a gyerek a közösségbe, akkor szép lassan ugyan, de elkezd rá ömleni a mocsok. Hallani kellene, hogy az ötödikesek hogy tudnak egymással beszélni. Tehát nem baj az, ha néha hall néhány csúnya szót. Legyünk őszinték, nekünk is kicsúszik egy-egy káromkodás a hétköznapokban. El kell magyaráznunk neki, és meg kell értenie, hogy mindennek megvan a helye. Egy meccsen a felnőtteknek lehet káromkodni, de a munkahelyen, iskolában nem. Direkt, a másiknak címezve, gonoszságból vagy sértettségből sosem.”

Foci-vb 2018: összeszedik maguk után a szemetet a legrendesebb szurkolók

László idén nyáron fogja először magával vinni a fiát egy meccsre, úgy gondolja, így, négyévesen már el is vannak kicsit késve a dologgal. „Hadd szokja a gyerek a közeget. Elsőre nyilván nyugisabb, kevésbé balhés meccset választunk majd. Szerintem egyébként a meccsek hangulata és az ott tapasztaltak kapcsán van egy általános hiszti és egy nagyon erős sztereotípia. Ami alapvetően negatív. De rengeteget változott pozitív irányban a lelátói környezet az elmúlt években, nagyságrendekkel biztonságosabb lett meccsre járni, mint volt mondjuk a kilencvenes vagy akár a kétezres években. Nagy balhé meccsen, benn a stadionban nagyon régen nem volt, az utcán elvétve előfordultak, de nem igazán jelentősek.” Gábor szerint be kell tartani alapvető szabályokat, akkor nem lehet nagy gond. „Például nem mászkálunk lilában Fradi-Újpest napján a Népliget közepén. De amit el kell fogadni: a lelátó mindig a társadalom leképeződése. Amilyen a társadalom, olyan a lelátó. Persze vannak részeg emberek, van csúnya beszéd, néha egy kis rosszalkodás – de ezek a távolsági buszon is megtalálhatók egy sima hétköznap.” A lila-fehér rajongó apuka szerint egyébként a szurkolók nagy része ma a hangulat, a közösség, a társak miatt megy ki a meccsre, nem a foci miatt. Mert, ahogy fogalmaz, az olyan, amilyen.

A foci-vb alatt otthon erőszakosabbak?

De nem csak az érdekes, hogy kinek mikor lesz igazán vállalható hétvégi családi program egy focimeccs. Angol kutatók ugyanis korábban (2013-as kutatás) arra az összefüggésre világítottak rá, hogy a foci-vb ideje alatt hazájukban megnőtt a családon belüli erőszakos esetek száma. 2002-től 2010-ig vizsgálták meg a bejelentéseket, és arra az eredményre jutottak, hogy ha nyert a válogatott, 26 százalékkal, ha veszített, 38 százalékkal ugrott meg a bejelentések száma. A felmérés a tévés közvetítéseket nézők körében történt. „Nem ragadnék ki számokat anélkül, hogy mögé néznénk, ténylegesen mi állhat az esetek hátterében – mondja a pszichológus édesanya, Tünde. – Szerintem nem feltétlen az okoz problémát, hogy a szurkolók felhergelődnek, ez csak felerősíti az indulatokat, ahogy a társuló rossz szokások, mint az alkohol- vagy drogfogyasztás. Én semmiképp nem kötném meccsélményhez vagy sportághoz az erőszakot. Vagy úgy is mondhatnám, az erőszak elkövetője számára már csak utolsó csepp lehet az, ha a csapat, amelyiknek drukkol, veszít, vagy éppen nyer.”

Megkerestük a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) egyik munkatársát, Ötvös Veronikát azzal kapcsolatban, hogy nálunk tapasztalható-e az angol jelenséghez hasonló a foci-vb ideje alatt. „A vb alatti feszültség miatt természetesen senki sem válik bántalmazóvá, akármilyen stressz is éri kedvenc csapatának esetleges rossz játéka miatt – mondta el az önkéntes. – Egy bántalmazó számára azonban a vb újabb ürügyet szolgáltathat a lelki vagy fizikai bántalmazásra. Mivel Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere, így mintegy félmillió nőt érinthet a jelenség.”