A közelmúltban több cikk is megjelent arról, hogy hamarosan szabadulhat a börtönből Magda Marinko szerb származású sorozatgyilkos. A Délmagyar értesülései szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy ismét ténylegesen szabadlábra kerülhet.
Bátyi Zoltán, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára a hírportálnak azt mondta: eleve nem biztos, hogy Marinkót kiengedik a szegedi Csillag börtönből, arról van szó csupán, hogy az életfogytiglani börtönbüntetés alsó határa 25 év, ennek elteltével pedig bíró dönthet majd a többszörös gyilkos szabadon engedéséről vagy a büntetés meghosszabbításáról.
Marinko ügye annyival komplikáltabb, hogy őt kétszer is elítélték, hazánkban és az akkori Jugoszláviában is. Itthon csak az Magyarországon elkövetett bűntettekkel vádolták meg, az ítéletbe tehát nem számították bele a szabadkai és palicsi gyilkosságokat, amelyekért halálra ítélték őt hazájában. A hatóságok annak idején kérték is Marinko kiadatását, ám Magyarország nem adhat ki bűnözőket olyan országnak, ahol kivégezhetik őket.
Azóta Szerbiában sincs halálbüntetés, így ha Marinkót szabadon engednék, nem az utcára kerülne, hanem ki kellene adni a szerb hatóságoknak. A most 54 éves Magda Marinko a feltételezések szerint több tucat embert is megölhetett az 1990-es évek elején, részben a Szabadkai Halálkommandó tagjaként, részben pedig bérgyilkosként, rablógyilkosként.