nlc.hu
Aktuális
Júliustól államilag támogatott lesz a KRESZ-tanfolyam a fiataloknak

Júliustól államilag támogatott lesz a KRESZ-tanfolyam a fiataloknak

Egészen pontosan a 20 évnél fiatalabbak kapnak támogatást.

Ingyenes lesz a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga július 1-jétől a 20 évnél fiatalabbaknak, a díjat utólag téríti meg az állam – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a visszatérítés mindössze 25 ezer forintig lesz igényelhető a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez. Mivel azonban egy KRESZ-vizsga megszerzése ennek az összegnek akár a duplájába is kerülhet, némiképp túlzó a kijelentés, miszerint ingyenes lesz a KRESZ-tanfolyam – mutatott rá az Totalcar.

A hírek szerint a tanfolyam hagyományos tantermi vagy online, elektronikus formában is elvégezhető lesz. A kedvezmény biztosítására a költségvetésben az idén és jövőre összesen 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre.

Novák Katalin szerint évente 50 ezer 20 évnél fiatalabb próbál KRESZ-vizsgát tenni, közölük 30 ezernek sikerül. Arra számítanak, hogy a jövőben nő a sikeresen vizsgázók száma.

A tervek szerint július 1-jén elindítják a www.kreszvizsga.ujnemzedek.hu című oldalt, ahol minden, a programmal kapcsolatos információ elérhető lesz. A tanfolyam és a vizsga díját postai és elektronikus úton lehet majd visszaigényelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top