„Most szolgálatban vagyok holnap reggelig, bármikor csöröghet a telefonom, hogy induljak egy helyszínre” – Timi rögtön az elején tisztázza, ha menni kell, akkor menni fog. Királyné Kövesi Tímea rendőr őrnagy (44) a munkahelyén fogad minket, a Budapesti Rendőr-Főkapitányság Központi Szemle- és Technikai Alosztályán. Az udvaron rendőrautók és „helyszínelő” autók sorakoznak. Timi derekán, ahogy kell, ott lóg a pisztoly, egy bilincs, az óriási kulcscsomója, a zseblámpa, a lézeres távmérő és minden más fontos kellék, amire szükség lehet.
A helyszínelő buszban minden van
Sok-sok tévénézővel együtt én is lelkesen „nyomozok, helyszínelek” esténként a kanapén, így különösen izgalmas, amikor a helyszínelő rendőrbusz hátsó ajtaja a valóságban is kitárul. Timi felpattan, és sorra megmutatja a polcokon sorakozó fémdobozok, nehéz táskák és a fémszekrények tartalmát. Többek között vannak itt: látensujjnyom-előhívó vegyszerek, speciális marabutollak, számtalan ecset, amikkel a különböző színű nyomrögzítő porokat viszik fel, fóliák, csipeszek, kések, gézlapok, szagrögzítők, digitális fényképezőgépek… A buszban ásó, söprű, áramot adó külső helyszínes aggregátor is elfér. „Jó, ha tudjuk előre, hogy ha lakásba megyünk, van-e ott áram. Ha külső a helyszín, akkor is viszünk világítótesteket – magyarázza Timi, majd így folytatja: – A saját egészségünk és a nyomok védelme egyaránt életbevágó. A gumikesztyű alap, de van nálunk papírruha, fejvédő, hajháló, orr- és szájmaszk is. Lényeges, hogy a saját DNS-ünk ne kerüljön rá az áldozatra. A papírruha – ami olyan, mint egy szkafander – holttest mellett mindenképpen szükséges.”
Királyné Kövesi Tímea rendőrőrnagy (Fotó: Chripkó Lili)
Terepen
„Ha egy helyszín »jól meg van csinálva«, ha tudunk olyan nyomokat rögzíteni, amik nélkülözhetetlenek lesznek később a bizonyításnál, akkor nyert ügyünk van. Erre szokta mondani egy volt főnököm: »Ha megrázzuk az aktát, ki kell, hogy pottyanjon belőle az elkövető«” – mondja Timi, akinek az első emberöléses esete még technikus korában adódott. – Egy külső kerületben több késszúrással megöltek egy fiatal nőt. A védekezési sérüléseiből látszott, hogy nagyon nem akart meghalni szegény, belenyúlhatott a késbe, úgy keletkezhettek a sebek a tenyerén. Ez akkor nagyon belém égett, mert korban hozzám közel álló volt az áldozat. Jobban megérintenek azok az esetek is, amikor munkahelyi baleset történik, és a szerettei hiába várják haza az elhunytat. És persze a gyerekáldozatok.” Timi több mint tíz éve helyszínel itt, eddig már ezernél is több holttestet látott munkája során. „A kiégés megelőzésében az segít, hogy nagyon gyorsan meg akarom találni az elkövetőt, és tudom, hogy nagyban segíti a nyomozók munkáját, hogy mi kint a helyszínen mit csinálunk.”
„A bunyókba is simán beszálltam. Ha kellett, lányokkal, ha kellett, fiúkkal.” (Fotó: Chripkó Lili)
Mindig vonzott az egyenruha
„Hároméves voltam, amikor a nagymamámmal mentünk a trolin, és egy katona utazott velünk – tér vissza a múltba Timi. – Bámultam a gyönyörű egyenruhájában, és meg is mondtam neki, milyen szép a katona bácsi, ő meg felkapott, és nyomott egy nagy puszit az arcomra. Egy hétig nem is akartam mosakodni. Egy másik alkalommal meg a szüleimmel mentünk a nagymamám telkére kocsival, akkor már olyan hatéves lehettem, és majdnem baleseteztünk. A velünk szemben jövők nem használták az indexet a kanyarodásnál. Sokáig felháborodva azt hajtogattam, hogy én majd rendőr leszek, és mindenkit megbüntetek, aki így tesz. Érdekes, hogy amikor már rendőrként »utcáztam«, nagyon érzékeny maradtam az index használatára.”
Timi egyedüli gyerek, apukája élelmiszer-gépészmérnök, később gazdasági területen dolgozott, akárcsak könyvelő édesanyja. Timi azt mondja, a lányok sokat veszekedtek és irigykedtek egymásra, így ő inkább a fiúkkal barátkozott, és hamar kivívta a lakótelepi srácok tiszteletét. A helyi vagányokkal focizott a telepen, és a lábtengónál is nélkülözhetetlen csapattag lett. Hiába nem volt testvére, mégsem volt magányos. „A bunyókba is simán beszálltam. Ha kellett, lányokkal, ha kellett, fiúkkal. Sokszor a mentő vitt el az iskolából, mert úgy estem, hogy a verekedés közben én is megsérültem. Szóval nem voltam mintagyerek. Havi rendszerességgel látogattam az igazgatói irodát fegyelmi eligazítás miatt. Éjszaka egyedül jártam haza, sokan teljesen megütköztek ezen. De én mindig is büszke békási lány voltam.”
A békási Saturnus diszkó akkoriban este nyolcig a gyerekeké volt, utána jött a felnőttbuli. „Szinte a tinidiszkóban nőttem fel. A férjemet, Kirut is ott ismertem meg anno” – mondja, és mosolyog.
Választás
„Szívem szerint autószerelő lettem volna, de az osztályfőnököm azt mondta, te lány vagy, úgyse fognak felvenni. Persze kamionsofőr se lehettem hasonló okok miatt. Többen mentek az osztályból az egészségügyibe, így beálltam én is a sorba: általános ápoló és asszisztens lettem, majd elvégeztem a felnőtt szakápolóit is – meséli Timi. – Utána azon gondolkodtam, hogy boncmesternek megyek továbbtanulni. Erről anyu beszélt le, de később azért elvégeztem ezt is.”
Tímea a tököli rabkórházban kezdett el dolgozni belgyógyászati osztályos nővérkeként. Ennek már anyukája is örült. „Tizenkilenc évesen a rabbetegektől kaptam szépen az ívet, de a békási lakótelepi vagányságom itt is jól jött” – mondja mosolyogva. A lelkes ápoló sokat beszélgetett a fogvatartottakkal, meghallgatta őket, így az ő műszakjában kevés volt a balhé és az öngyilkosság is. Gyakorta beszámoltak neki arról, hogy éppen most csalta meg őket az asszony, és mennyire ki vannak készülve. „Igazán segíteni nem tudtam, de jólesett nekik, hogy valaki meghallgatta őket is. Volt olyan korábbi betegem, aki később a metró lépcsőjén üvöltött át, hogy: »Kezét csókolom, nővérke!«” – meséli.
Közben nem adta fel gyermekkori álmát sem, hogy egyenruhás rendőrnő legyen. Pár évnyi osztályos nővéri lét után a III. kerületi rendőrkapitányságra ment dolgozni az igazgatásrendészetre, jogosítványokat és személyigazolványokat töltögetett lelkesen. Közben sikerrel felvételizett a rendőr szakközépbe.
Fotó: Chripkó Lili
Kőbánya és ranglétra
„Papíron én voltam az első egyenruhás járőrlány Kőbányán, »Terézanya« volt a becenevem. A helyszíni pénzbírságtól a feljelentésig több eszközzel élhettünk, én kisebb szabálysértéseknél inkább a figyelmeztetés híve voltam. Emlékszem, egy előállítási jelentést írtam éppen, és az egyik férfi társam hosszan kérdőre vont, hogy nőként mit is keresek itt. Másfél évvel ezután úgy hozta a sors, hogy közösen intézkedtünk az utcán. Ugyanúgy futottam az elkövető után, sőt még le is hagytam a társam, és én kattintottam a bilincset” – meséli Tímea. 1998-ig volt az utcán, aztán körzeti megbízottként már a Gyorsreagálású Csoporthoz tartozott. A X. kerületben gyakran előfordultak kiemelt bűncselekmények, például rablások. „Itt már forró nyomon üldöztem én is. Később aztán nyomozó lettem, a gépjárműves csoporthoz kerültem. Közben elvégeztem egy kommunikáció szakos főiskolát, ami a mai napig jól jön jelentések és jegyzőkönyvek írásánál” – mondja.
Timi a főiskola és a rendőrtiszti átképző elvégzése után hadnagy lett, de szívében továbbra is dédelgette a helyszínelős álmát. „Kerületi szinten gépjárműfeltörésekhez, lakásbetörésekhez, rablásokhoz kellettek a helyszínelők – magyarázza. – Egyszer épp terepre kellett menni, és nem voltak helyszínelőink, az osztályvezetőm pedig megkérdezte, nincs-e kedvem bennmaradni 24 órában. Hát hogyne lett volna! A csoportvezetőmmel helyszíneltem először. Pár nap múlva ugyanez volt a helyzet, de akkor már egyedül maradtam ügyeletes helyszínelőként. Imádkoztam, hogy ne legyen címem – aznapra nyolcat kaptam…”
„Papíron én voltam az első egyenruhás járőrlány Kőbányán, »Terézanya« volt a becenevem” (Fotó: Chripkó Lili)
Helyszínelőkarrierjét Timi még technikusként kezdte, ma már bizottságvezető. A Helyszíni Szemle Bizottság egy technikusból és egy bizottságvezetőből áll, előbbi készíti a fénykép- és videofelvételeket, poroz és csomagolja a bűnjeleket, utóbbi pedig irányítja a munkáját. Ha holttest is van, csatlakozik hozzájuk egy igazságügyi orvosszakértő, akivel együtt döntik el, hogy az adott esetben természetes halálról, önkezűségről vagy idegenkezűségről lehet-e szó. A helyszínelő részt vehet a tanúkutatásban, a meghallgatásokban is. „Ezzel segítjük a nyomozó munkáját, és ő is a miénket – meséli Tímea. – A térfigyelő kamerák is segítenek minket. Például egy lábbeli nyomcsapása is beszédes lehet: sántít, nem sántít, húzza-e a lábát a gyanúsított. A jellegzetes mintázatú sportcipők is árulkodók, főként a márkajelzések.”
Civilben anyuka, feleség és barát
Timi a szülők és nagyszülők segítségével négy hónapos korától egyedül nevelte fel kisfiát, de a sok csalódás után harminckilenc évesen újra rátalált régi szerelme, akit még a tinidiszkóból ismert, és két évvel később össze is házasodtak. A férje a filmes szakmában dolgozik, így megérti a felesége extrém munkabeosztását. A kapcsolatba két nagyfiút hoztak, mindenki sajátjaként szereti a másik gyerekét. Timi kamasz fia nemrég egy szakgimnázium rendészeti szakára jelentkezett, anyja példáját követve szintén rendőr szeretne lenni. „Már kétévesen kérdezgette: »anya, találtál nyomot?« Szerintem jó helyszínelő lenne belőle, mert ő is elemző típus” – mondja mosolyogva Timi.
Fotó: Chripkó Lili
A helyszínelőnő mostanra tehát révbe ért. „A magánéletem és a szakmai életem mára teljesen rendben van – mondja. – Minden álmomat elértem. Éppen a napokban tudtam meg, hogy egy helyszíni szemlén általunk rögzített nyomok alapján találták meg a tettest, és ezért »Kiváló Szakmai Tevékenység elismeréséül tárgyjutalomban« részesültem, ami nagyon jól esett. Sok barátom is van, akikkel imádok buliba, szabadidős programokra járni, szóval elmondhatom, hogy végre boldog vagyok, és minden kerek az életemben!”
