nlc.hu
Aktuális
Küldeményeket lopott és leveleket égetett el egy 16 éves diákpostás

Küldeményeket lopott és leveleket égetett el egy 16 éves diákpostás

Sikkasztás miatt indítottak eljárást ellene és két társa ellen.

Sikkasztás miatt indítottak eljárást Nagykanizsán egy 16 éves fiatal és két társa ellen, amiért a nyáron postásként dolgozó diák lopott a rábízott csomagokból, több száz levelet pedig elégetett vagy elszórt – erősítette meg a Zalai Hírlap információját a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Sznopek Veronika azt mondta: sikkasztás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a három fiatallal szemben a Nagykanizsai Rendőrkapitányság.

A Zalai Hírlap korábban azt írta, egy olvasói levél alapján derült ki, hogy heteken át nem kézbesített leveleket a helyettesítő postásként dolgozó diák. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán közölte a lappal, hogy július 6-án bejelentés érkezett róla, hogy Nagykanizsán, a Péterfai utcában, egy erdős területen három fiatalember postai leveleket éget el.

A nyomozók megállapították, hogy a postán diákmunkásként dolgozó 16 éves fiú a rábízott csomagokat és leveleket két fiatalkorú társával felbontotta. A küldeményekből mobiltelefontokokat, valamint más árukat tulajdonítottak el, illetve több kézbesítendő küldeményt elégettek, megsemmisítettek, több száz darabot pedig elszórtak az égetés helyszínén.

A lap megkeresésére a Magyar Posta kommunikációs osztálya a folyamatban lévő rendőrségi eljárás miatt nem adott tájékoztatást az esetről. Annyit azonban elmondtak, hogy a posta által a nyári időszakban alkalmazott diákok csak közönséges levélküldeményeket kézbesíthetnek, hivatalos iratokat nem. A munkaerő felvételénél személyes beszélgetés során ismertetik az adott munkakörrel járó kötelezettségeket, a munkavállalókat elméleti oktatásban részesítik, illetve tapasztalt postásoktól szakmai gyakorlati képzést is kapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top