nlc.hu
Aktuális
Visszakerült a börtönbe az elmegyógyintézetből a sólyi kislány gyilkosa

Visszakerült a börtönbe az elmegyógyintézetből a sólyi kislány gyilkosa

Megpróbált végezni magával, ezért került az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe.

Másfél hét után visszavitték a veszprémi börtönbe az elmegyógyintézetből a sólyi kislány gyilkosát – írja a 24.hu. A 16 éves F. Ferenc azután került az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, hogy július elején megpróbálta felakasztani magát a cellájában. A hírek szerint az állapota azóta javult, ezért tegnap este óta ismét a börtönben tölti előzetes letartóztatását.

Ahogyan arról korábban mi is írtunk, a fiút már az öngyilkossági kísérlet előtt is pszichológus kezelte a börtönben, ugyanis összeroppant, miután tudatosult benne, mit követett el.

A nyolcéves Adrienn eltűnését május 18-án este jelentette édesapja a rendőrségen. A kislányt nagy erőkkel kezdték keresni, de másnap hajnalban már csak a holttestét találták meg. A gyilkosság gyanúsítottját, F. Ferencet még aznap éjjel elfogták a rendőrök. A fiú hamarosan beismerő vallomást tett: mint mondta, szándékosan egy patakhoz csalta a kislányt, hogy ott végezzen vele. F. Ferenc ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top