nlc.hu
Aktuális
Fellebbezett bezáratása ellen a Corvin Club

Fellebbezett bezáratása ellen a Corvin Club

Közleményben írták le, miért tesznek így.

A héten mi is beszámoltunk róla, hogy a józsefvárosi önkormányzat azonnali hatállyal bezáratta a Corvin Club nevű népszerű szórakozóhelyet. A döntést azzal indokolták, hogy a klubban június 21-én tartott razzia során több embert is előállítottak kábítószer-birtoklás, illetve kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. A szórakozóhely most az eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy évig nem nyithat ki újra.

A Corvin Club szerda este közleményt adott ki az ügyben. Ebből kiderül, hogy ők is csak hétfő délután értesültek a szórakozóhely keddi bezárásáról, az önkormányzati határozatot kedd reggel kapták kézhez, a bezárás alapját képező dokumentumokhoz pedig csak szerdán jutottak hozzá.

Ezekből elmondásuk szerint kiderült, hogy a fentebb említett razzián a 690 vendég közül 2 embert állítottak elő drogkereskedelem, 5 személyt pedig drogbirtoklás vádjával, illetve eldobálva is találtak csekély mennyiségű kábítószert. Emiatt az önkormányzati határozat „fellebbezésre való tekintet nélkül végrehajtandó”, mert „az a közbiztonság fenntartása érdekében szükséges”.

A határozat szerint az azonnali bezárásra azért is van szükség, mert a bűncselekmény összefüggésben van az szórakozóhely működésével, ugyanis: „gondatlan mulasztásuk tette lehetővé, hogy a szórakozóhely vendégei körében megjelenhetett és teret nyerhetett a kábítószer kereskedelme és fogyasztása”.

A döntés ellen a Corvin-Tető Kft. azonnal fellebbezett. Ennek okait hat pontban fogalmazták meg. Először is tagadják a felelősségüket az ügyben, a gondatlanság és a mulasztás szerintük nem felel meg a valóságnak. Másodszor is állításuk szerint fennállásuk óta a szigorú feltételeket támasztó jogszabályoknak maradéktalanul eleget tettek, minden hatósági ellenőrzésen megfeleltek. Harmadszor, mint mindig, a razzia napján is biztonsági szolgálat végezte a beengedést és a rendezvénybiztosítást, „a Házirendben és a rendőrség által is megfelelőnek ítélt biztonsági tervben foglaltaknak megfelelően”. Negyedszer, a közbiztonsági fenyegetettségét nem találják helytállónak. Ötödször, a razzia napján egy tőlük független csapat bérelte ki a szórakozóhelyet. Végezetül pedig a klub személyzete és a vendégtéren kívül eső részek nem voltak érintve a bűncselekménnyel.

A klub jelenleg zárva tart, de minden erejükkel azon vannak, hogy minél hamarabb kinyithassanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top