„Pár nappal az indulás előtt már rettegtem a gyerekeim és a volt férjem közös nyaralása miatt” – meséli Kati (36), három gyerek, egy hat- és nyolcéves kislány és egy tízéves fiú édesanyja. Már két éve elváltak a férjével, mindkettejüknek van új kapcsolata is. Nem volt békés válás, és sok dologban nem értenek egyet azóta sem, a konfliktusoknak pedig sokszor a gyerekek isszák meg a levét. – „A férjem mindig csak a barátnőjével foglalkozik, amikor nála vannak a gyerekek. Őket beülteti a tévé meg a játékkonzol elé, vagy csak átviszi az anyjához, apás napokon is. Néhány hónapja előállt azzal, hogy az olasz tengerpartra mennek nyaralni, és a gyerekeinket is elvinné magával. Reménykedtem benne, hogy talán meggondolja magát, mert még sosem voltak külföldön, pláne nem tengernél, és egy hétig még tőlem sem voltak távol. De a program nem változott, úgyhogy nem volt más választásom, mint jó arcot vágni a dologhoz. Az álarc mögött viszont iszonyú feszültség volt bennem. A gyerekeken is azt éreztem, hogy örülnek is, meg nem is. Főleg a legnagyobb, Milán aggodalmaskodott, hogy fognak kijönni az apja barátnőjével, felhívhatnak-e, ha hiányzom nekik, kérhetnek-e az apjuktól mindennap jégkrémet, és így tovább.”
A korai indulás miatt az indulás előtti éjszakát a gyerekek már az apjuknál töltötték. Dél körül érkeztek meg a szállásukra. „Aznap este sírva hívott Milán. Azt mondta, szép a tenger, az idő is jó, de neki sokkal jobb lenne itthon, velem. Hogy apáék csak pihennek, és vele nem is foglalkoznak. És hogy az apja most az egyszer engedte meg neki, hogy hazatelefonáljon, többször nem fogja. Próbáltam megvigasztalni, ahhoz elég nagy, hogy értse, túl messze vannak ahhoz, hogy ő most bárhogy hazakerüljön. Visszagondolva mondjuk lehettem volna határozottabb is, elég sokáig ment a huzavona, amíg arról vitatkoztunk, hogy tudna hazajönni. Itthon tizenöt percre lakunk egymástól, többször is előfordult, hogy apás napon elmentem érte, mert nem akart az apjával maradni. Gondolom, most is ez volt benne. Sajnáltam, pedig a háttérből hallottam, hogy a két kicsi vidáman viháncol. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, ne foglalkozzon vele, hogy az apja azt mondta, nem hívhat fel, majd én hívom. Aztán valószínűleg tudatosult benne, hogy esélye sincs, hogy hazajöjjön onnan. Még jobban sírni kezdett, de akkor már értelmetlennek találtam tovább húzni az időt, meg arra gondoltam, hogy az apja ráadásul még a telefonszámla miatt is dühös lesz, ezért elköszöntem, és kinyomtam a telefont. Pár nap múlva gondolkoztam rajta, hogy felhívom, de nem akartam bolygatni, inkább megvártam a volt férjem üzenetét. Írta, hogy minden rendben, jól vannak. Egy hét múlva épségben hazajöttek, tele voltak élményekkel, szerencsére Milán is jól érezte magát, csak néha jutottam eszébe. Túléltük, de egyikünknek sem volt könnyű ez a hét.”
Nem is a gyereket viselte meg, hanem az anyját
Az egyedülálló András három éve költözött el a családi házból, azóta a „hétvégi apukák” korlátozott lehetőségei szabnak keretet a lányával együtt töltött időnek. A bírósági határozat szerint az ötödik életév betöltését követő szünidők felét vele töltheti a lánya. „Linda tavaly télen töltötte be az ötöt, ez az első nyár, hogy ilyen sok időt lehet velem. Én ennek nagyon örülök, de azért nem egyszerű megszervezni azt a négy hetet, mert kevesebb szabadságom van, ráadásul nemrég munkahelyet is váltottam. Mivel a lányom négy napnál hosszabb időt nem volt még távol otthonról, azt beszéltük meg az anyjával, hogy egyszerre csak egy hétre viszem el. Meglepően könnyen ment a megegyezés. Voltak bennem kétségek, de tudtam, hogy bármi lesz is, megoldom. Lindának is elmondtuk, mire számítson, szerintem már megérti. Nem ellenkezett, és akkor is örült, amikor érte mentem az első alkalommal. Az anyján láttam, hogy őt sokkal jobban megviselte az elszakadás, de szerencsére tartotta magát, azt hiszem, a gyerek sem vette észre rajta, hogy szorong. Mondjuk amiatt mérges voltam, hogy Linda a második közös hetünkön egyszer csak közölte, hogy az anyja azt mondta, azért néha felhívhatná. Nem értem, miért nem velem közli, ha ilyen igénye van? Miért a kislánnyal üzenget? Pedig az első héten még meg is lepődtem rajta, mert kibírta, hogy nem telefonálgatott, kétszer érdeklődött csak egész héten üzenetben. A kislány pedig nagyon jól érezte magát, nem hiányolta az anyját, pedig jó pár napot nem is velem volt, hanem a nagymamájával, mert én közben dolgoztam. Anyám viszont úgy alakította a programjait, hogy be tudta vonni Lindát, teljesen rá tudott figyelni. Én így, ha nem is lelkiismeret-furdalás nélkül, de legalább nyugodtan dolgozhattam.”
Apával, anyával a legjobb (Profimedia)
Andrásnak is új a helyzet, azt mondja, ez egy tanulás, de nem fél az új helyzetektől, mert a válás óta megedzette az élet. „Próbálok minden napra kitalálni valami programot, de már arra is rájöttem, hogy a lányomnak nem az a fontos, hogy különleges helyekre vigyem, csak az, hogy együtt legyünk, és teljes mértékben vele foglalkozzam. Nem is utazunk el hosszabb időre idén, csak pár napos mininyaralásokat szervezek esetleg, a Balatonon vagy a Velencei-tónál, mert Linda nagyon szeretne vízibiciklizni. De szívesen barkácsol is velem, most kitaláltuk, hogy felújítjuk a szobáját, lesz új ágya, amit együtt terveztünk, és amit rózsaszín festékkel fogunk lemázolni. Már alig várja. A környéken van egy-két arborétum és vadaspark is, azokat is szívesen látogatjuk. Szóval nem feszülök rá, a lényeg, hogy együtt legyünk, és én rá tudjak figyelni.”
„Mindhármunk igényeit figyelembe vesszük”
„A kisfiunkra tekintettel félrerakjuk a saját sérelmeinket, mert tudjuk, hogy csak így tudunk jól együttműködni hosszútávon – mondja Fótos Nikoletta (33), a négy éves Liam anyukája, szociológus, párkapcsolati coach, hozzátéve, hogy a tanulmányai és az önismereti munka nagyon sokat segítettek nekik a férjével abban, hogy megtalálják az összhangot a gyerekfelügyelet kialakításában. – Így van ez a nyaralással kapcsolatban is. Teljesen mindegy, hogy éppen velem vagy az édesapjával nyaral-e a gyerek. Boldog vagyok attól, ha látom, hogy a fiam jól érzi magát a másik szülőjével is, és kiegyensúlyozottan érkezik vissza. Ha nem így van, igyekszünk megbeszélni a volt férjemmel, hogy mi okozta a problémát, min kell változtatnunk annak érdekében, hogy legközelebb gördülékeny legyen az ő közös kis kiruccanásuk. Sosem azt keressük, ki a hibás. A gyerekem édesapja szívesebben tölt együtt rövidebb időszakokat a fiunkkal, míg én a hosszabb nyaralásokat preferálom. De úgy alakult, hogy a fiunk így kiegyensúlyozott. Vagyis szerintem fontos, hogy lehetőleg rugalmasan, mindhármunk igényeinek figyelembevételével alakítsuk ki a nyári rutint.”
Niki kisfiával idén nyáron négy napot fog a tengerparton eltölteni. Ezt a gyermek édesapja is örömmel támogatja. „Megértem a volt férjem aggodalmait is, amikor inkább az egy-két napos kiruccanásokat választja, hiszen eleve kevesebb időt tud a kisfiunkkal tölteni. Őszintén bevallotta nekem, hogy ő így sokkal nyugodtabb, mert egy kicsit tart attól, hogy nem tudná jól kezelni, ha Liam engem hiányolna. És ez azért fontos, mert a gyerek is pontosan érezné ezt.” Niki szerint az is kulcskérdés, hogy válás után is közös elvek szerint neveljük a gyerekünket, ezzel is minimálisra csökkentve az életében a feszültséget. „Igyekszem elmondani az apjának a gyerek új szokásait, vagy azt, ha új szabályok vannak, ezzel megkönnyítem a dolgát. Néha persze fárasztó, de a saját érdekünkben és a gyerekünk érdekében is teszem. Amióta eldöntöttük, hogy külön folytatjuk, mindketten dolgozunk azon, hogy a köztünk lévő kapcsolat optimálisan működjön, és persze nekünk sem volt könnyű eljutni idáig: rengeteg önfejlesztő munka, türelem, mediáció van a hátunk mögött. Megtanultuk, hogy mindenkinek az a legjobb, ha képesek vagyunk egymást támogatni, hogy szülőként és nőként, férfiként is ki tudjunk teljesedni. Ma már nem érzem magam rosszul akkor sem, ha a fiam velem van, és az apját hiányolja, sőt örülök neki, mert tudom, hogy jó a kapcsolatuk, amitől ő sokkal kiegyensúlyozottabb lesz. A volt férjem korábban is sokat dolgozott külföldön, de volt, hogy fordított helyzet adódott: én tanultam, és napokig nem voltam otthon. Szóval Liam már egészen pici korától tanult alkalmazkodni. Szerintem jó, ha egy gyerek el tudja engedni az egyik szülőt néhány napra, illetve, ha a szülők is lelkiismeret-furdalás nélkül el tudják engedni a gyermeküket.”
Niki és a férje megállapodtak abban, hogy néhány fotóval és pár szavas üzenettel tájékoztatják egymást a gyerek hogylétéről. „Nincs telefonálgatás, csak ha a fiunk igényli, de az ritka. És bevallom, bennem is van néha szorongás, ha nincs velem a fiam, azt hiszem, mi, anyák ilyenek vagyunk. Viszont ezen lehet dolgozni, és kell is, mert nem jó, ha a gyerek megérzi a vívódásunkat. Hiszen ő lehet másnál is jó helyen, főleg a saját édesapjánál. És ilyenkor igenis megengedhetjük magunknak az énidőt lelkiismeret-furdalás nélkül. Ha töltődünk, a gyerekünknek is jobb lesz.”
