nlc.hu
Aktuális
17 éves transzvesztita rabolt ki egy férfit a Népligetben

17 éves transzvesztita rabolt ki egy férfit a Népligetben

Egy nőnek öltözött 17 éves fiú és két társa kirabolt egy férfit a Népligetben, majd meg is verték. A transzvesztita a fiatalkorúak börtönébe kerülhet.

Vádemelés vár arra a 17 éves fiúra, aki nőnek öltözve két társával együtt kirabolt és megvert egy férfit Budapesten, a Népligetben. Az ügyészség tájékoztatása szerint tavaly augusztusban a 17 éves fiú nőnek öltözve szólította le a későbbi sértettet, akinek Amandaként mutatkozott be, és hosszasan elbeszélgettek.

Órákkal később már két társával együtt lépett oda a Népliget egyik padján ülő, erősen ittas férfihez, akinek felajánlották „Amanda” szexuális szolgáltatását, amit a férfi el is fogadott. Ekkor a transzvesztita fiú elterelte a férfi figyelmét, miközben az áldozat nadrágjának egyik zsebéből kivette a mobiltelefonját. Két társa ezalatt a férfi másik zsebét kutatta át, ahonnan kivették az irattartóját, benne 18 000 forint készpénzzel és személyes okmányokkal.

Erre már felfigyelt a megvezetett férfi is, aki felszólította az elkövetőket, hogy mindent adjanak neki vissza. Persze nem adták vissza az értékeket, hanem botokkal kezdték ütlegelni a férfit, akit mindhárman meg is rugdostak, miután a földre került. A pár perces bántalmazás után a három támadó a férfi mobiltelefonját hátrahagyva, a zsákmány többi részével elmenekült a helyszínről, de a fiatalkorút a rendőrök még aznap elfogták. A sértett a bántalmazás következtében csigolyatörést, valamint test szerte zúzódásos sérüléseket szenvedett.

„Amandát” felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege, büntetésként fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést javasolnak az elkészült vádiratban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top