„A pedagógusok ugyanolyan áldozatai a rendszernek, mint a gyerekek” – magántanulók Magyarországon

„Minden kisgyermek jó valamiben, a tanulás pozitív energiákat szabadít fel, a mozgás jótékony hatással van a tanulásra, amely barát, és nem mumus. A pedagógus bátorítása adja meg a lendületet a gyermeknek”  – így foglalhatjuk össze röviden Montz Andrea tanító, a Tudásvár tanulócsoport alapítójának hitvallását. A másfél éve még az állami oktatásban dolgozó pedagógus, Andi csoportja kilenc tanulóval és tíz pedagógussal egy tatabányai családi ház körülbelül ötven négyzetméteres, elkülönített lakrészében indult el tavaly ősszel. Minden tantárgyat más tanár tanít, azért vannak ilyen sokan. Andrea első csoportja nyolc alsóssal és egy ötödikessel nyár elején sikeresen le is vizsgázott  a bázisiskolában. A Tudásvár reggel fél nyolctól délután fél ötig van nyitva, a tanítás fél kilenckor kezdődik. A fő tárgyakat délelőtt, az egyéb foglalkozásokat (rajz, ének-zene, tesi, kézműves, infó, állat- és környezetvédelem) délután tartják.

A magántanulói csoport próbaévének eredményessége tovább növeli a kezdeményezés népszerűségét: szeptemberben már három csoporttal kezdik a 2018/19-es tanévet (egy homogén elsős, egy vegyes harmadikos-negyedikes, valamint egy kis felsős, ötödikes és hatodikos gyerekekből álló csoporttal). A két teremből, két mosdóból és tárolókból álló házrészt is cserélik, nagyobbra: egy 110 négyzetméteres, irodaházi ingatlanra, amelynek, ahogy Andrea mondja, nagyon szerencsés az elrendezése. „Itt, Tatabányán nem sok alternatíva van, ha egy családnak valamiért nem felel meg az állami rendszer. Az újdonságoktól sokan tartanak, nem tudhattuk előre, hogy fog sikerülni a tanév, de a cél az volt, hogy mindenképp elinduljunk 2017 szeptemberében. Ketten lemorzsolódtak, de hárman érkeztek tanév közben, így tíz diákkal zártuk a tanévet” – mondja Andrea. „Tavaly még nem szelektáltunk felvételkor. Ezért történt, hogy az első hónap végén el kellett küldeni két tanulót. Sajnos nem fér bele nálunk, ha egy gyerek súlyos magatartási problémás.” Sajátos nevelési igényű tanítványuk azonban most is van, számukra rendelkezésre áll fejlesztő pedagógus.

Andreáék bevezették az iskolára hangoló, tízalkalmas programot is óvodásoknak, amelyen részt kell vennie minden jelentkezőnek. Most ott tartanak, hogy már a 2019/20-as tanév előkészítője is lassan betelik. Az egyre nagyobb igényre reagálva azt tervezik, hogy óvodás csoportot is indítanak, de a kezdés ideje még sok mindentől függ. Például attól is, hogy sikerül-e megfelelő pedagógusokat találni. „Itt az iskolásoknál nagyon jó tanári csapat állt össze, vannak önkénteseink is. Amikor elindultunk, csak reméltem, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni, de ekkora lelkesedésre nem számítottam.” Andrea hangsúlyozza, ehhez az is hozzájárul, hogy náluk mindenki azt tanít, amit a legjobban szeretne. „Valahol az is célom ezzel, hogy a hozzánk járó gyerekek előtt példa legyen mindez. Hogy úgy is lehet dolgozni, hogy szereted a munkád.”

Montz Andrea (fotó: facebook)

Az idei tanév végén az alsós gyerekek két nap alatt, a felső tagozatosok három nap alatt vizsgáztak le a bázisiskolában. Az alaptárgyak számonkérése 45 percet, a készségtárgyaké mindössze 20 percet vett igénybe.  

Andrea középtávú célja, hogy egy erős felső tagozatos csoportot is létrehozzon, a helyi általános iskolákban ugyanis sokan panaszkodnak arra, hogy a felsőbb osztályokban egyre alacsonyabb a színvonal. „A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok elszívják a jó tanulókat, nyilván ez is gyengíti a teljesítményt. Meg addigra elmegy a gyerekek kedve a tanulástól, egyre inkább belecsúsznak a kütyük, a közösségi terek világába, ami megnehezíti a szülők dolgát is. Amikor hozzánk jönnek, a kis létszám és az érzelmi biztonság mellett a legtöbb szülő azt emeli ki szempontként, hogy reméli, meg tudjuk őrizni vagy elő tudjuk hozni a gyereke kíváncsiságát, motiváltságát. Mert az állami iskolarendszerből sajnos sokak számára ez hiányzik a leginkább. Mi a felsősöknél szeretnénk majd projektmunkák köré építeni a tanulást, ezzel fenntartani a tanulók tudásvágyát.”

Zsófi három gyermekét tanítja otthon

Wilson-Seres Zsófiának négy gyermeke van, akik közül egy óvodás, három iskoláskorú: Ágoston 5, Jonatán 7, Eliza 9, Eszter 11 éves. Zsófi férje amerikai, így a gyerekek angolul és magyarul is beszélnek. Édesanyjuk akkor döntött úgy, hogy megpróbálja maga otthon tanítani őket, amikor Eszter iskoláskorú lett. „Akkor még elég bizonytalan voltam, tud-e működni ez a dolog, de úgy voltam vele, hogy ha ki akarom próbálni, jó lenne így kezdeni, aztán ha nem jön be, még mindig mehetnek iskolába – mondja Zsófi. – Mielőtt a gyerekek születtek, kint éltünk két évig Amerikában, ahol sokkal többen tanulnak otthon, mint nálunk, és ez nekem nagyon szimpatikusnak tűnt. Sok szakirodalmat olvastam, felvettem a kapcsolatot gyakorló szülőkkel, akiknek már volt tapasztalatuk, aztán belevágtunk. Közösen döntöttünk így a férjemmel, habár ő az elején nálam is szkeptikusabb volt. Aztán nagyon jól alakult minden, a férjem is bevállalt egy napot, amikor ő tanítja a gyerekeket angolul. Mostanra már ő is megszerette ezt az életformát.”

Zsófia családjával

Zsófia szerint Magyarországon nagyon sok embert korlátoznak külső kényszerek, elvárások, kevesek képesek élvezni a belső szabadságot, ami szerinte nagyrészt a poroszos oktatási rendszer hibája. Hozzáteszi: túl nagy a nyomás a tanárokon is. Az a kevés, lelkes pedagógus jelenti az állami oktatás alappilléreit, akik még ilyen feltételek mellett is elhivatottan kitartanak.

„Én Ausztriában nőttem fel, ezért talán kicsit szabadabban gondolkodom, és erre szeretném nevelni a gyerekeimet is. De azért ez egy kihívás is, hiszen nekem kell megteremteni számukra azokat a körülményeket, amelyekben fejlődni tudnak. Szerencsére Amerikából sokféle tanítási segédlethez, eszközhöz hozzá tudok jutni. A zene például nálunk nagyon hatékony eszköz, sok mindent énekelve tanulunk. Ha tehetjük, mozgunk, és amit lehet, szemléltetünk is. Itthon nem a tudásanyagon van a legnagyobb hangsúly, nem rendelünk alá mindent a tananyag maximális elsajátításának, mert legalább annyira fontos a gyerekek szellemi, fizikai és érzelmi fejlődése. Bár sok szabadságot kapnak, nincsenek magukra hagyva, mert fontosnak tartom a felnőtt iránymutatást. Két dolgot szeretek a legjobban az otthontanulásban: azt, hogy van idő a lelki dolgokra, és hogy a gyerekeim imádnak olvasni, alig győzzük beszerezni számukra az újabb és újabb könyveket. Bár jól teljesítenek a vizsgákon, számomra a jegyek nem olyan fontosak. Tudod, az a baj, hogy a magyar iskolákban általában az a hozzáállás, hogy a rossz jegyek a hiányosságokat tükrözik, azt, amit nem tudsz. Amerikai otthontanulós körökben azt tanultam meg, hogy a gyengébb jegy valójában egy lehetőség: megmutatja, milyen területen fejlődhetsz még.”

A pszichológus anyuka arra is odafigyel, hogy a gyerekek rendszeresen közösségben legyenek. „Szokták kérdezni, hogy szociálisan nem kerülnek-e hátrányba a gyerekeim, de szerintem pont ellenkezőleg. Erre ők maguk szolgálnak bizonyítékul. Ha belegondolsz, egy iskolai osztály mesterséges közösség, sokkal természetesebb, ha egy csoportban többféle korosztály is jelen van, hiszen a gyerekek sokféle kapcsolatot kialakíthatnak. Járunk heti egyszer tanulócsoportba, gyülekezetbe, tartjuk a kapcsolatot a rokonsággal, sok barátunk van, és vannak a gyerekekkel bébiszitterek. Szóval nem vagyunk elszigetelve, egyáltalán. Minden évben részt veszünk egy otthonoktatók konferenciáján is, ahol sok más, hozzánk hasonló családdal konzultálhatunk. Azt látom, hogy a gyerekeim nagyon jól alkalmazkodnak a legkülönfélébb helyzetekhez, emberekhez, jól kommunikálnak, jó problémamegoldók. Szóval eddig jó döntésnek bizonyult, hogy magántanulók lettek, de ők is tudják, hogy nyitva áll az iskolai tanulás lehetősége is. Mi pedig nem tervezünk egy évnél előbbre.”

Nem elég egyértelműek a felvételi szempontok?

Egyszerűnek tűnhet csatlakozni egy magántanulói csoporthoz vagy egy alternatív oktatási intézményhez. Viszont egyrészt a magántanulói státusznak is vannak törvényi feltételei, másrészt minden alternatív opció extra költségekkel jár. Egy vidéki tanulócsoportba havi 50-60 ezerért lehet jelentkezni, egy fővárosi, nagyobb magánintézmény már ennek a duplájába kerül (ahol a jogviszony szintén állami iskolához köti a tanulókat). Ráadásul a térítéses opciókhoz sem feltétlenül elég, ha van pénzük a szülőknek, és a hatóság engedélye is megvan.

A legtöbb helyen különböző szempontok szerint szűrik a jelentkezőket. A 11 éves Annát például az SNI miatt utasították el egy alapítványi iskolából. „Először a telefonban azt mondták, nyugodtan adjuk be a jelentkezést, írjunk le mindent. Megnéztem a weboldalukat, ott is fent van, hogy nem zárják ki a tanulási problémás gyerekeket” – avat be Zsuzsa, Anna édesanyja. „A válaszlevelükben viszont, amit nagy nehezen, két hónap múlva küldtek ki, pont az SNI-re hivatkoztak.”

Zsuzsa és férje csalódott a magániskolák kommunikációjában is. „Azt gondoltuk, hogy végre kikerülünk a lassú, állami rendszerből, de »cseberből vederbe« helyzetben éreztük magunkat. Több helyen is nehézkesen és ködösen válaszoltak, nem volt egyértelmű a szempontrendszerük. Egy másik alapítványi iskolában, amelyről azt hallottuk, hogy szuper módszerekkel dolgoznak, nem titkolták, hogy már minden hely évekkel előre betelt. Aztán megkerestünk tanulócsoportokat, de ahová felvették volna a gyereket, az helyileg nem felelt meg. A másik, szimpatikusabb »iskola« felajánlotta a próbanapokat, de végül sem a lányunknak nem tetszett a csoport, sem a pedagógusok nem támogatták a felvételét.”

Élet tanulócsoportban (Fotó: Facebook)

Anna dadog, emiatt talán zárkózottabb is egy átlagos, vele egykorú gyereknél, a kapcsolatépítés nehezebben megy neki. De nem ezzel volt problémája a próbanapon. „Egy-két gyerek nagyon rossz volt, rohangáltak, ordibáltak, mi, többiek meg nem tudtunk rendesen figyelni” – meséli a kislány. „A tanár egy darabig próbált türelmesen szólni nekik, aztán egyre idegesebb lett, és végül kihúzta a szobából a rossz gyereket a lábánál fogva.” Annának furcsa volt a helyzet, megszokta, hogy tanórákon a gyerekek a helyükön ülnek, nem kiabálnak, nem futkároznak összevissza. Kicsit meg is volt szeppenve. „Az egyik gyerek viccből odament a táblához, és letörölte. Szerintem csak én ültem csendben a helyemen, meg talán még egy gyerek. Káromkodtak is páran.”

Anna végül egy harmadik helyen, egy alapítványi iskolában kötött ki. Az odajelentkező családoknak a havi tandíjon kívül egy egyösszegű felajánlást is kell tenni, ami fontos szempont az elbíráláskor. „Itt nem számít az SNI, biztosítani tudják a fejlesztő pedagógust. Mondjuk ennyi pénzért ez a minimum. Reméljük, hogy jól döntöttünk, és itt majd kibontakoztathatja a kreativitását, a rajztehetségét. De például matekból is ügyes. Nagyon szívesen részt vesz projektekben, az a típusú tanulás nagyon neki való, abban jól fejlődik. A korábbi suliba rettegve ment, amikor angolóra volt, sajnos a dadogása miatt a nyelvvel problémái vannak. Jól megszórták rossz jegyekkel, ami miatt teljesen elment a kedve az egésztől. Egyre frusztráltabbak lettünk mindannyian. Muszáj volt váltanunk.” Zsuzsa nem hibáztatja a tanárokat, hiszen nekik meg kell felelniük az oktatási rendszer elvárásainak. „A pedagógusok nem rosszindulatúak, csak nem tudnak kivételt tenni, és kapacitás híján a speciális problémákat egyszerűen képtelenek kezelni. Ugyanolyan áldozatai a rendszernek, mint a gyerekek.”

Szükség lenne a jogi keretek pontosítására

Amikor egy szülő magántanulói státuszba szeretné helyeztetni a gyerekét, az iskolaigazgató a gyámhatósággal és a gyermekjóléti szolgálattal (akik megvizsgálják az otthontanulás feltételeit) egyeztetve hagyja jóvá vagy utasítja el a kérést. Egy háromgyermekes édesanya, Petra, aki jelenleg az Egyesült Államokban él a családjával, pedagógusként és jogászként is szakértője a témának: több magyar családot is segített már a magyar bíróságokon. Például olyan ügyekben, amikor a hatóságok elutasították a magántanulói státusz iránti kérelmet.

„Sajnos gyakran lehetetlen indokokra hivatkoztak, mert a szabályozás nem elég konkrét, vagy hiányos – mondja Petra. – A pontosításra azért lenne nagy szükség, hogy a szülők és a végrehajtó hatóság tudja mihez tartani magát. A jogszabályok nem korlátoznak feleslegesen, viszont sokféleképpen értelmezhetőek, ebből vannak problémák. Sok esetben külföldi iskolába íratták be a gyereket, a hatóság viszont úgy rendelkezett, hogy azonnal a helyi iskolába kell íratni. Csakhogy ilyesmiről szó sincs a törvényben. Sőt, az egyezmények, amelyeknek részesei vagyunk, kifejezetten felhatalmazzák arra a szülőket, hogy a gyermekük nevelésével  kapcsolatban a szülői felelősség körében ők döntsék el, milyen vallási, világnézeti stb. nevelést, oktatást szeretnének biztosítani számukra. És sokszor ilyen nincs a helyi iskolában vagy még távolabb sem. Több vezetővel, jogvédő szervezetekkel együttműködve dolgozunk azért, hogy a családok alapvető szabadságjogai, amelyeket nemzetközi egyezmények aláírásával hazánk is elismert, ne sérüljenek. Ilyen az otthontanulás lehetősége is. Ha a szülő úgy gondolja, hogy a gyereke kiteljesedéséhez szükséges feltételeket az iskola nem képes biztosítani, akkor hadd dönthessen saját meggyőződéséből az otthoni oktatás mellett. Ehhez kell tiszta jogalap, egy minden körülményre kiterjedő kritériumrendszer, amelynek alapján a gyámhatóság és a gyermekvédelmi szolgálat korrekt határozatot hozhat.”

Az UNICEF és az UNESCO, sőt a magyar alkotmány is nyomatékosan kinyilvánítja: a szülő joga és feladata a gyerek nevelésének és oktatásának meghatározása saját lelkiismereti szabadsága és tudományos érdeklődése alapján. „A legjobban mi ismerjük a gyerekeinket, és szülőként saját tudásunkat, világnézetünket szeretnénk átadni a következő generációnak. Másrészt, ha a gyereknek már kicsi korában nyilvánvalóvá válik az érdeklődése, hadd orientálódjon abba az irányba, ne kelljen magas szinten tanulnia olyan tantárgyakat, amelyekkel soha életében nem fog foglalkozni. Az lenne az ideális, ha alapkritériumok alapján teljesíthetők lennének az egyes évfolyamok, azon felül pedig a családoknak meglenne az a szabadságuk, hogy saját elképzeléseik szerint fejlesszék a következő generációt.”