Aktuális

2020-tól megszűnik a magántanulói jogviszony

Helyette egyéni tanrend kérhető, indokolt esetben.

A kormány benyújtotta a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását az országgyűléshez. A javaslat – többek között – kivezeti a magántanulói jogviszonyt, helyette az érintettek a jövőben egyéni munkarendet kérhetnek a 2020/21-es tanévtől, ha ezt a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös – áll az Emmi közleményében.

iskola osztály osztályterem tanulás

A kép illusztráció! (iStock)

A módosítás mindemellett más tekintetben is érinti a tanulási nehézségekkel küzdő diákokat – szúrta ki az Index. A köznyelvben Taigetosz-törvényként emlegetett szabályozás értelmében ugyanis 2018-tól ők nem kaphattak felmentést az osztályzás alól. Az Alkotmánybíróság felhívására ezt oly módon korrigálják, hogy bevezetik a fejlesztő pedagógiai ellátást, vagyis az érintett tantárgyi felzárkóztatására és készségfejlesztésére irányuló kötelező foglalkozást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top