Két év börtönt kapott öt évre felfüggesztve a Pesti Központi Kerületi Bíróságon első fokon az a budapesti általános iskolai történelemtanár, aki szexuális tartalmú üzenetekkel zaklatta két 13 éves tanítványát is – írja a 24.hu.
A hírportál szerint a kétgyerekes, családos férfi sírva kért bocsánatot bűnössége miatt. Az utolsó szó jogán azt mondta:
Nagyon sajnálom a történteket. Nagyon szégyellem magam.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfinak két kiskorú gyermeke van.
Az ügyről korábban többször is beszámoltunk. A történelemtanár 2016 februárja és 2017 májusa között legalább 100 szexuális tartalmú üzenetet küldött egy akkor 13 éves tanítványának. Tavaly májusban emellett egy másik 13 éves diáklánynak is küldött hasonló üzeneteket. A bíróság szerint a 47 éves férfi ezzel a lányok lelki és érzelmi fejlődését is veszélyeztette.
A férfi először tagadta bűnösségét. Azt állította, hogy feltörték a levelezését, és valaki más küldte el az ő nevében a fent említett üzeneteket. Később mégis beismerő vallomást tett, elismerve, hogy korábban hazudott.
A bíróság kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésében és a hatóság félrevezetésében találta bűnösnek. A két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésen felül a 115 ezer forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.
Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, így az ítélet nem jogerős.