Aktuális

Újabb nő állítja, hogy megerőszakolta az afgán férfi

A 22 éves nő biztos benne, hogy a kedden elfogott S. B. Ahmad volt a támadója. Most is egy kebabozóban történt az erőszak, de egy másik üzletben.

Egy újabb nő állítja, hogy augusztus elején megerőszakolta egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad, akit nemi erőszak gyanúja miatt kedden egy osztrák vonaton fogtak el.

A 22 éves nő az Indexnek azt mondta, hogy a körözési fotó alapján ismerte fel a támadóját, és ő nincs a rendőrség által említett három áldozat között. A nő biztos benne, hogy a támadója az az afgán férfi volt, akit köröztek.

Az eset augusztus 7-én történt, amikor hajnalban megkérte a kebabozóban a férfit, hadd töltse egy kicsit a lemerült telefonját.

Már zárni készült, nem is ettem semmit. Angolul beszéltünk, megengedte, hogy töltsem a telefont, de amikor beléptem az üzletbe, rám zárta az ajtót, és berángatott a vécébe. Hiába próbáltam kijutni, hátulról megerőszakolt

– mondta el az Indexnek a fiatal nő, aki egyelőre még nem tett rendőrségi feljelentést, mert még nem heverte ki a dolgot, de a napokban megteszi a feljelentést.

Az erőszak helyszíne nem az a kebabos gyorsétterem volt, amelyről korábban mi is beszámoltunk. Viszont ugyanannak a kebabos láncnak, a franchise-ban működő Döner Kebab Expressnek az üzletéről van szó.

A cég tulajdonosa megerősítette, hogy S. B. Ahmad valóban az Erzsébet körúti üzletben dolgozott a nő által említett napon. A fotója alapján a szomszédban lévő pizzériában is azt mondták, a férfi ott dolgozott augusztusban.

A cégvezető azt is elmondta, hogy a férfi csak három napot volt ott, után a József Attila utcai gyorsétteremben kezdett dolgozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top