Három hete hiába vár mondhatni életmentő gyógyszere elsőbbségi ajánlott levélként postára adott receptjére a 24.hu olvasója. Mint az esetről beszámoló cikkből kiderül, a barátainál nyaraló levélíró odahaza, az ország másik felében felejtette a receptet, a nála lévő gyógyszer pedig fogyóban volt, ezért megkérte a fiát, hogy küldje utána a vényt. A küldemény augusztus 24-én postára is került, a megadott címre azonban még mindig nem érkezett meg.
A feladás helyszínén a 24.hu olvasójának fia már a következő hét szerdáján érdeklődött arról, hogy merre járhat a levél, de nem tudtak neki tájékoztatást adni. Noha az ajánlott levelet ragszáma alapján a posta követni tudja, bővebb információt a célpostán sem sikerült kapni: a számítógépben csak az látszott, hogy mikor vették fel a küldeményt az ország másik felében, az nem, hogy ezt követően mi történt. A posta ezután panaszlevelet is kapott az ügyben, válaszukban azonban ismét csak annyit tudtak közölni a receptet tartalmazó levél státuszáról, hogy a feladást rögzítették, hozzátéve: adatszolgáltatás a könyvelt küldeményekről bármely postán kérhető, az ezt követő küldeménykeresés eredményéről 30 napon belül tájékoztatják a kérelmezőt.
A Magyar Posta a postatörvény alapján garanciát vállal arra, hogy a munkanapon feladott elsőbbségi levelek 90 százalékát a feladást követő munkanapon, 97 százalékát a következő három munkanapban kézbesíti vagy megpróbálja kézbesíteni. A munkanapon feladott ajánlott leveleknél (amelyek az elsőbbségiekkel szemben könyvelt küldemények, tehát postaládába nem kézbesíthetők) a garancia arra vonatkozik, hogy a levelek 85 százalékát a harmadik munkanapig, 97 százalékukat pedig az ötödik munkanapig kézbesítik, de az elsőbbségi ajánlott leveleknél az elsőbbségi levelekre vonatkozó rövidebb határidőt kell betartani. A 24.hu megpróbálta megtudni, hogy e feltételek mellett hány olyan küldemény volt a tavaly postára adott 600 millió belföldi levél között, amely tíz nap vagy három hét után, esetleg soha nem ért célba, de a Magyar Posta erről nem adott tájékoztatást, csupán annyit közölt, hogy az elveszett levelekről szóló panaszok száma évről évre csökken. A postai ÁSZF-ből az derül ki, hogy az elveszett vagy megsemmisült könyvelt küldemények aránya maximum 0,06 ezrelék lehet, ez tavaly a 24.hu számításai szerint 2952 leveles limitet jelentett.