Nem én mondom, hanem az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala mondja, hogy szabálytalan, jogszerűtlen tantárgyi egyest osztani hanyagság vagy rendetlenkedés miatt. Ha otthon marad a felszerelés, vagy nevetgél a gyerek az órán, akkor szorgalomból és magatartásból kell értékelni.
„Amikor a közoktatási törvény 70. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel értékeli, akkor egyben azt is kimondja, hogy az érdemjeggyel a pedagógus kizárólag a tanuló teljesítményét, előmenetelét értékelheti. Törvényi előírás továbbá, hogy az érdemjegy, illetőleg az osztályzat megállapítása a tanuló teljesítményének, szorgalmának értékelésekor, minősítésekor nem lehet fegyelmezési eszköz. Minden esetben jogsértő az, ha az érdemjegy nem a tanuló teljesítményét, hanem a tanuló kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatos egyéb körülményt értékel.” (Forrás)
A fő probléma, hogy még a mai napig fegyelmezési eszköznek használják sokszor az iskolák az érdemjegyeket. Nóra harmadikos kislánya például rajzból azért lett hármas, mert rajzolás közben nevetgélt órán.
Harmadikos. Rajzóra. Miért kellene csendben ülni, amikor épp kreatív energiák szabadulnak fel? Agyrém.
„A lányom harmadikos korában kapott egy sereg egyest rajzórán, mert rajzolás közben kuncogott a padtársával. Már eleve nem értem, hogy rajzórán miért kell néma csendben lenni, hiszen ez nem egy matematika, ahol tényleg nagyon kell figyelni, hát hadd nevetgéljenek, ez elvileg egy olyan óra kellene legyen, ahol felszabadultan alkothatnak a gyerekek. Nem a képzőművészeti egyetemen vannak, ahol komoly elméleti anyagot kell elsajátítani, hanem festegetnek a kis harmadikos gyerekek.
Úgy lett ráadásul hármas, hogy minden rajza, órai munkája ötös volt, mert amúgy nagyon tehetséges a gyerekem. De hát nevetgélt, úgyhogy hármas lett év végén.
Az kicsit sem érdekel, hányast hoz haza a gyerekem, nem a hármas a problémám, ha csak hármasra tudja a tananyagot valamiből, akkor nem izgat különösebben, csak egy jelzésnek veszem, hogy valahol le van maradva, és segítek neki esetleg felzárkózni.
„Úgy lett ráadásul hármas, hogy minden órai munkája ötös volt.” (Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia)
De az igazságtalan hármast már nehezen viselem, úgyhogy bementem a rajztanárhoz fogadóórára, hogy mégis ez micsoda, tisztázzuk. Kábé annyi volt a válasza, hogy neveljem meg a gyerekemet, hogy ne nevetgéljen az órákon, és akkor majd nem kap egyeseket.
Rákérdeztem, hogy de amúgy a rajztudása rendben van? Igen, az teljesen rendben van. Ennél a pontnál feladtam, hogy szót értsek vele, esélyem sincs, hiszen teljes hatalmat élveznek a tanárok, és ha nagyon pattogok, meg elmegyek az igazgatóig, akkor a gyerek szívja meg. Hagytam a fenébe az egészet, és megkértem a gyerekemet, hogy ne nevetgéljen, tartsa meg a jókedvét az itthoni rajzolásra.”
Nóriék példája kicsit sem egyedülálló. Amikor feltettem a körkérdést, hogy ki kapott már tantárgyi egyest effélékre, csak úgy záporoztak a történetek.
Mónikáéknál például testnevelésből szórta meg a tanár egyesekkel a gyerekeket, ha otthon maradt a felszerelés.
„A lányom ötödikes korában volt nagy balhé a suliban a tesitanárral, mert a fél osztály az első pár héten begyűjtött nála több egyest is. Néztem nagyokat, amikor megnyitottam az e-naplót: annyi egyese van, hogy lehet, hogy a végén még megbukik tesiből.
„Ezekért a hibákért nem tesiből kell egyest adni, hanem szorgalomból.” (Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia)
Sok gyerek figyelmetlen, nem visz be fehér zoknit, vagy otthon felejti a cipőjét. Ezekért a hibákért nem tesiből kell egyest adni, hanem szorgalomból. A feledékenység nem függ össze azzal, hogy le tudnak-e futni a gyerekek két kört a suli körül, vagy hogy felmásznak-e a kötélre.
Mivel tömegesen osztotta a tanár az egyeseket, ezért több szülővel össze tudtunk fogni és beszélni vele, így volt hatása a dolognak. De ha egyedül vagyok, valószínűleg semmit sem értem volna el a reklamációval, max. annyit, hogy elkezd pikkelni a gyerekemre.”
Nehéz döntés, hogy szülőként felszólaljunk, vagy inkább hagyjuk rá az igazságtalan egyeseket a tanárra.
Mindkét anyuka történetéből jól látszik, hogy milyen sok szülő tart még mindig a tanárral való konfrontálódástól. Hiszen elég pár gúnyos megjegyzés, és a gyerek máris nem szeret majd iskolába járni, gyomorgörcse lesz az adott óra előtt, és foghatjuk a fejünket, hogy bárcsak befogtuk volna a szánkat.
Nagyon szomorú, hogy még mindig itt tartunk, hogy a gyerek és a szülő ellenfél sok tanárnak, és nem együttműködve próbálunk rendes embereket nevelni a gyerekekből, hanem erővel és egyesekkel dobálózva félemlítik meg őket. A megoldás valószínűleg tényleg az, amit Mónika írt, hogy össze kell fogni több szülővel, mert akkor nem egy szem gyereken csattan az ostor. Együtt könnyebb odaállni és azt mondani, hogy szeretnénk, ha betartanák a tanárok az alapvető jogszabályokat, elvégre ez is a kötelességeik közé tartozik.
