Aktuális

Holtan találták meg a Görögországban eltűnt magyar nyugdíjast

Néhány kilométerre a szállásától, a tengerben találták meg a két hete eltűnt férfi holttestét.

Két héten át a rendőrség és a családja is nagy erőkkel kereste a 69 éves Istvánt, aki Görögországban tűnt el. A miskolci nyugdíjas szobafestőre azonban holtan találtak rá a tengerben, néhány kilométerre a szállásától – írja a Blikk.

A fia már ki is utazott Görögországba, hogy azonosítsa a holttestet.

Már újra Magyarországon voltam, amikor értesítettek, hogy valószínűleg őt húzták ki a tengerből, én pedig másnap visszarepültem. Azonosítottam, sajnos ő volt az

– mondta a lapnak a férfi fia, Attila.

Platamon tengerpartja (Fotó: Wikipedia/Alina Zienowicz)

Az idős férfi sokat dolgozott, ezért egy társasutazáson szerette volna kipihenni magát. Egy kis faluban, Platamonban szállt meg, onnan járta be a környéket.

Szellemileg és fizikailag is remek állapotban volt, nem beszélt nyelveket, és a tájékozódással is voltak gondjai, de azt senki sem gondolta volna, hogy tragédiával végződik a nyaralás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top