nlc.hu
Aktuális
Írók a hajléktalantörvényről: mostantól nagyon megbüntetnek, ha megfagysz az utcán

Írók a hajléktalantörvényről: mostantól nagyon megbüntetnek, ha megfagysz az utcán

Törvény szentesíti, hogy október 15-től tilos az utcán tartózkodni – mármint életvitelszerűen. Vagyis tilos annyira nincstelennek lenni, hogy ne legyen hova menni, tilos folyton éhesnek lenni: tilos egy olyan életforma, ami önmagában büntetés.

„Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.”

Október 15-én lép hatályba az Alkotmány módosítása nyomán született új szabálysértési törvénynek az a passzusa, amely a hajléktalanságban élőket érinti. Ez a törvény immár Magyarország egész területén rendeli büntetni a „a közterület életvitelszerű használatát” – az eddiginél is szigorúbban.

Ettől a naptól fogva az utcán élő embert őrizetbe vehetik, vele szemben gyorsított bírósági eljárást kezdeményezhetnek, a bíróság az „elkövetőt” közérdekű munka végzésére utasíthatja, vagy elzárással büntetheti, amennyiben a rendőrök háromszor sikertelenül szólították fel arra, hogy elhagyja a helyszínt, illetve bemenjen valamilyen hajléktalanellátó intézménybe.

Az eljárás során az érintettek ingóságait elveszik, a „tárolhatatlan dolgokat” megsemmisítik.

Kortárs magyar írók és A Város Mindenkié csoport együtt tiltakoznak ez ellen a törvény életbelépésének előestéjén (2018. október 14., 17:00, Kossuth Lajos tér). A szervezők írókat, költőket, színpadi szerzőket és dalszövegírókat kértek meg arra, hogy egyetlen mondatban reagáljanak a módosított alaptörvény inkriminált mondatára.

A tüntetés végén az írók papírlapokra felírt mondatait leteszik a Parlament előtt a földre, és minden érdeklődőt arra biztatnak, hogy hozza el saját, az Alaptörvény szóban forgó mondatára reagáló egy mondatát. „A demonstrációra mindenkit várunk, akit felháborít, hogy a kormány a lakhatási válság megoldása, és a már hajléktalanságban élő emberek érdemi megsegítése helyett egyre kíméletlenebb eszközökkel és egyre szélesebb körű törvényi felhatalmazással folytatja az érintettek hatósági üldözését” – írják a szervezők.

A felhívásra nyolcvan magyar író küldte el „egy mondat”-át,  most ezekből válogattunk.

 

Isten szemében is tilos életvitelszerűen létezni?

Babarczy Eszter

 

A múltunkban, a jelenünkben és a jövőnkben kormányzati módszerekkel életvitelszerűen tartózkodni tilos.

Babiczky Tibor

 

Ha hónapok óta ott ül az ovi előtt egy bőröndös bácsi, aggódsz-e érte, ha egy reggel nem látod?

Balogh Robert

 

Fotó: Neményi Márton

 

Az életvitelszerű tartózkodás, az örökös hallgatás és belenyugvás mindnyájunkat lelki hajléktalanná tesz, ezért a lakhatáshoz, az élethez és az emberi méltósághoz való jog nevében tiltakozom!

Bán Zsófia

 

Negyven éve  az állam biztosította a hajlékot és a világnézetet, ma már  — annyi  elkutyult gyár, öntudatébresztőnek szánt alázás után — csak a vélemény jár gyárilag, automatikusan, előre csomagolva, kicsontozva-kiporciózva mindenkinek… haladás, én már csak így szeretlek!

Bánki Éva

 

A legnagyobb vétség, ha semmit sem teszel, mert úgy gondolod, túl kevés, amit megtehetsz.

Csontos Erika

 

hová legyen: hisz élne még a megtagadás köveiből épült sáncon túli maradék helyen – de ezt a csonkult létjogát nagy tiltó piros iksszel  már a törvény húzza át

Falcsik Mari

 

Fotó: Neményi Márton

 

Tartózkodjunk az életvitelszerű embertelenségtől!

Hartay Csaba

 

„Nem város az, mi egy ember tulajdona” (Szophoklész: Antigoné)

Hevesi Judit

 

 „Adj emberséget az embernek” J. A.

Kántor Péter

 

A rászorulók védelme, segítése nem jó cselekedet: ez a törvény – nem adakozás, hanem adó. 

Kárpáti Péter

 

– Ne legyél szerencsétlen, ne legyél – mondta a strucc, és életvitelszerűen homokba dugta a fejét.

Kemény Zsófi

 

Fotó: Neményi Márton

 

Tilos a szegénység, tilos a betegség, tiltsák be mind, tiltsák be a halált is!

Kiss Judit Ágnes

 

Mindenemet magammal hordom.

Kiss Noémi

 

Hajoljunk oda a hajléktalanokhoz!        

Kun Árpád

 

Tilos a vitel és tilos a hitel, tilos a szerű és tilos a szaru, tilos a 
köz és tilos a kösz, tilos az élet és tilos az étel meg a bevétel, és 
nincs kivétel!

Lackfi János

 

Fotó: Neményi Márton

 

Jónapot, úgyis megyek ide a boltba, mit hozzak, kaját, vagy inkább valami innivalót?

Lángh Júlia

 

A közterület közterület, ahogy a levegő is az, senkinek, semmilyen közintézménynek nincs természetes (= erkölcsi) joga embereket erőszakkal eltávolítani egy közterületről.

Marno János

 

Otthon, hajlék, egy saját zug, fedél, kuckó, mindegy, hogy nevezzük, a születés jogán minden embert megillet. 

Ménes Attila

 

Kit az égbolt kupolája se védhet,

hol vegyen szállást, hol menedéket?

Ha meghidegül a részvét sokakban –

a törvény gyilkos lesz, pokoli katlan.

Molnár Krisztina Rita

 

Fotó: Neményi Márton

 

Te is lehetsz hajléktalan.

Molnár Péter

 

Jogkövető magyar állampolgárként fogadom, hogy közterületen tartózkodni nem fogok, hanem az én beszédem életvitelszerűen lesz igen, igen, nem, nem. 

Nádori Lídia

 

Hol hajtsa álomra a fejét a családjából kitagadott, az otthonából 
kilakoltatott, a fizetőképtelenné vált munkanélküli?

Noth Zsuzsanna

 

Ha te is idegen vagy 

a világon, 

akkor összetartozunk

Pajor Tamás

 

Fotó: Neményi Márton

 

A hatalom nem szereti, aki emberszámba veszi azt, akinek a hátán csizmás lábbal, sőt akár még hatlovas hintóval vagy tankkal is keresztül lehet gázolni.

Patak Márta

 

Aki megfázik, meghal.

Peer Krisztián

 

Mint mikor gyerekkorunkban házat rajzoltunk, ajtóval, két kis ablakkal, piros tetejére kéményt, amiből hurkolódva gomolygott a füst.

Radics Viktória

 

Megoldás nincs, alternatíva nincs, segítség nincs, betiltás van; ám lehetne rövidebben is: tilos az élet.

Radnóti Sándor

 

A szegénység nem bűn, a bűn azoké, akik nem tesznek ellene semmit, de büntetik.

Sándor Erzsi

 

Fotó: Neményi Márton

 

Aki mögött nincs vagyon, ki csak ülne egy padon, aki mindig útban van, és torkig a kútban van, mit is tehetne, hová mehetne?

Szabó T. Anna 

 

Tilos szerencsétlenül választani párt, szerencsétlenül válni, otthagyni a lakást az asszonynak és a gyerekeknek, és így utcára kerülni.

Szálinger Balázs

 

Ezek az emberek, akik az utcán és az aluljáróban laknak, a mi hajléktalan embereink.

Szijj Ferenc

 

Ahol a jogtipró önkény a hajléktalanságot büntetni rendeli, ott a Haza is hajléktalan.

Szilágyi Ákos

 

És aztán

hová mennek

majd?

Szilasi László

 

Az élet közügy.

Szlukovényi Katalin

 

Élni szabad!

Tóth Kinga

 

Szabad-e még a szabad ég ma,

vagy vonuljunk a szakadékba?

Tóth Krisztina

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top